Bevizsgálták és fogyasztásra alkalmasnak találták a kirulyfürdői borvízforrások vizét

A Tábori borvíznél. Nyugodtan lehet inni belőle •  Fotó: Máthé István

A Tábori borvíznél. Nyugodtan lehet inni belőle

Fotó: Máthé István

A kirulyfürdői Tábori borvíz és a Festőborvíz minősége megfelelő emberi fogyasztásra – derítették ki a Sapientia egyetem laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai és vízkémiai vizsgálatok során.

Székelyhon

2018. november 12., 13:002018. november 12., 13:00

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói 2018-ban három alkalommal (január végén, március közepén illetve november első felében) vettek vízmintákat a kirulyfürdői Tábori borvíz és a Festőborvíz forrásokból, megvizsgálva azok fogyaszthatóságát mikrobiológiai és vízkémiai szempontból. A mikrobiológiai vizsgálatokat Máthé István, míg a vegyi analíziseket Zsigmond Andreea-Rebeka oktatók koordinálták – olvasható a témában, szerkesztőségünknek küldött közleményben.

Az elvégzett nyolc különböző mikrobiológiai vizsgálat alapján

a két borvízforrás vizének minősége megfelelő volt mindhárom alkalommal, higéniai-bakteriológiai szempontból fontos mikroorganizmusok nem voltak kimutatható bennük

– tájékoztatott Máthé István.

A vízkémiai vizsgálatok (pl. ammónium-, nitrit-, nitrát-ion, nehézfém-tartalom stb.) alapján is a vizsgált időszakokban a két forrás vize emberi fogyasztásra alkalmasnak bizonyult, felszíni szennyezésre utaló jeleket nem észleltünk – összegezte a vizsgálatok eredményeit az oktató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Országszerte lehűl az idő, a hegyekben havas eső is lehet

Erdélyi megyékre is érvényes sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható felhőszakadások miatt.

Országszerte lehűl az idő, a hegyekben havas eső is lehet
2025. május 07., szerda

Állami támogatást kaphatnak mesterséges megtermékenyítésre a meddő párok

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Állami támogatást kaphatnak mesterséges megtermékenyítésre a meddő párok
2025. május 07., szerda

Találd ki az előadót, a dal címét, és nyerj!

Hallottad? A Rádió Gagán már mindenki meghibbant. Képzeld, már fűnyíróval nyírják a zenéket! De aggodalomra semmi ok, ez csak egy tavaszi játék!

Találd ki az előadót, a dal címét, és nyerj!
2025. május 07., szerda

Majdnem másfél millió lej támogatást kaptak a juh- és kecsketartók

Megkapták a Hargita megyei jogosultak a juh- és kecsketartó ágazat számára az állam által biztosított sürgősségi támogatást, amely a szárazság okozta veszteségek kompenzálására szolgál.

Majdnem másfél millió lej támogatást kaptak a juh- és kecsketartók
2025. május 07., szerda

Kiderült: az egyik államfőjelölt kérte az első forduló eredményének érvénytelenítését

Az államfőjelöltek egyike, Sebastian Popescu kérte az első forduló eredményének érvénytelenítését az alkotmánybíróságtól, arra hivatkozva, hogy a 11 jelölt nem indult egyenlő eséllyel a választáson.

Kiderült: az egyik államfőjelölt kérte az első forduló eredményének érvénytelenítését
2025. május 07., szerda

Simion megerősítette, hogy államfővé választása esetén Georgescut kéri fel kormányalakításra

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedd este megerősítette, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut kéri fel kormányalakításra.

Simion megerősítette, hogy államfővé választása esetén Georgescut kéri fel kormányalakításra
2025. május 07., szerda

Nicușor Dan arról, hogy az RMDSZ részt vállalna a kormányzásban: „ez is egy variáns”

Nicușor Dan független államfőjelölt nem tartja időszerűnek az előre hozott parlamenti választások kezdeményezését, függetlenül attól, hogy ki nyeri el az államfői tisztséget.

Nicușor Dan arról, hogy az RMDSZ részt vállalna a kormányzásban: „ez is egy variáns”
2025. május 07., szerda

Jól érzik magukat a medvék a zeteváraljai víztározó körül

Kétbocsos anyamedve állandó látogatója a zeteváraljai víztározó környékének. Eltávolításukért nem tehet semmit a helyi vadásztársaság, hisz az erdő a medvék természetes élőhelye, a turistákat elővigyázatosságra intik.

Jól érzik magukat a medvék a zeteváraljai víztározó körül
2025. május 06., kedd

Hetek óta rejtély, hogy hová tűnt a háromszéki fiatal lány

A kézdivásárhelyi születésű, mindössze 16 éves lány eltűnéséről április 11-én értesítették a rendőrséget, de azóta sem lelték nyomát. Azóta több ezer ember – köztük határokon túli jóakarók – osztották meg a fiatal eltűnésének hírét.

Hetek óta rejtély, hogy hová tűnt a háromszéki fiatal lány
2025. május 06., kedd

Eltűnt egy idős nő Marosvásárhelyen

Elhagyta marosvásárhelyi otthonát kedden és nem tért haza egy 78 éves idős nő. Aki tud róla valamit értesítse a rendőrséget.

Eltűnt egy idős nő Marosvásárhelyen