Ismeretlen tettesek kiraboltak egy udvarhelyi tömbházlakást hétfőn, ugyanaznap egy betörési kísérlet is volt.
2012. január 10., 17:192012. január 10., 17:19
2012. január 10., 17:472012. január 10., 17:47
Hétfőn délután fél háromkor riasztották a székelyudvarhelyi rendőrséget, hogy a Bethlen negyedi tömbházlakásába hazatérő család lakóhelyét feldúlták és kirabolták – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivőjétől. Mint kiderült, a lakás ajtaját felfeszítették, és ellopták az ékszereket. Pillanatnyilag a rendőrség a tettes(ek) után nyomoz, bűnügyi iratcsomó összeállításán dolgozik, illetéktelen behatolás és minősített lopás alapján.
Egyelőre a szóvivő nem nevezett meg gyanúsítottakat ez ügyben, de reméli, hogy a rendőrség elfogja a tetteseket. Este egy másik esetet is jelentettek Székelyudvarhelyen. Hétfőn este 11 óra 30 perckor egy Bethlen Gábor utcai magánházhoz ugyancsak ismeretlen tettes(ek) próbáltak betörni. A rendőrségnek is jelentették az ügyet, de a kísérlet meghiúsításában egy őrző-védő vállalat kapott főszerepet – magyarázta Gheorghe Filip.
Csata Miklós, az Aramis őrző-védő cég vezetője elmondta, hogy szervezett akcióról lehetett szó, mert mire egységük a helyszínre érkezett – körülbelül 5 perc alatt –, a tetteseknek hűlt helyét találták. „Minősített lopás volt a szándék, mint azt egy félig nyitott ablak megfúrt zárrendszere is bizonyította” – állította a vezető. A magánház lakói nem voltak otthon a félbeszakadt kísérlet időpontjában. A rendőrségi szóvivő kihangsúlyozta, hogy mindkét esetben folyik a nyomozás, de sokkal szerencsésebb ügy az utóbbi, hisz annál csak egy ablak zárrendszere ment tönkre. Az őrző-védő vállalat vezetője elmondta, a két betörés közti sikeresség is bizonyítja, hogy szükség van szolgáltatásaikra.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!