
Beteg gyermekek gyógyulását támogatja z alapítvány. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Segítségre szoruló családok beteg gyermekeinek gyógykezeléséhez, ehhez fontos eszközök megvásárlásához nyújt anyagi segítséget egy, eddig főként Magyarországon tevékenykedő alapítvány, amely szeretné kiterjeszteni tevékenységét Erdélyre is.
2025. szeptember 10., 08:272025. szeptember 10., 08:27
A Tegyünk a beteg gyermekekért Alapítvány öt éve alakult, azzal a céllal, hogy
– mondta el kérdésünkre az alapítvány vezetője, Szőcs Csaba, aki csíkszeredai származású. Ezért is szeretnék, ha tevékenységükről itthon is tudomást szereznének azok, akik segítségre szorulnak.
Elsősorban olyan családokra gondoltak, akiket
olyan szinten hátráltat az anyagi helyzetük, hogy ez a gyermekeik gyógyulását is befolyásolja,
illetve olyan esetekre, amikor a gyógyuláshoz szükséges kezelést, terápiát, a gyógyszerek, eszközök beszerzését nem támogatja az egészségbiztosító.
És azokon a családokon akartak, tudtak segíteni, akik tényleg mindent megtesznek a gyermekeik gyógyulásáért – tudtuk meg.
Több esetben is jelentős segítséget kaptak az alapítvány támogatásáért pályázó családok – ezekről az esetekről is beszámol az alapítvány honlapja, a beteggyerekekert.hu oldal.
Tevékenységüket Erdélyben is szeretnék megismertetni, és támogatni a segítségre szorulókat, akik ennek érdekében pályázhatnak. Az összes szükséges tudnivaló a pályázati feltételekről, a szükséges dokumentumokról megtalálható az alapítvány honlapján.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
szóljon hozzá!