
A középkori lakott városrészt fal veszi körül
Fotó: Haáz Vince
Két méteres szakaszon, feltehetően a betonozás és a befolyó esővíz miatt beomlott a segesvári várfal. A polgármester szerint folyamatos karbantartásra szorul az UNESCO-világörökség részeként nyilvántartott várfal és városrész.
2025. március 11., 15:092025. március 11., 15:09
Segesváron a középkori városrészt körülvevő várfal több helyen sérülékeny és állandó karbantartásra szorul, a polgármesteri hivatal saját, európai uniós és alapítványi támogatásokból próbálja felújítani, megerősíteni a roskadozó részeket.
A szakértők szerint nem csak az idő vasfoga, hanem az 1850-es évekbeli földcsuszamlások és a 1980-as években végzett javítások során használt beton is hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan romlik a várfal állapota.
Most a 11-es szakaszon omlott le egy két méter szélességű rész. Mint Iulian Sîrbu, Segesvár polgármestere közösségi oldalán elmondta, ezen a szakaszon öt évvel ezelőtt is gondok voltak, akkor egy ennél kétszer nagyobb rész rongálódott meg. Akkor a Monumentum Egyesület támogatásával javították ki a falrészt. A városvezető hozzátette,
ezt azonban majd a szakértők fogják megállapítani, és ők is fognak javaslatokat megfogalmazni a helyreállításról. Addig is kitámasztották a falrészt és elkerítették, hogy ne jelentsen veszélyt az arra járókra nézve.
Iulian Sîrbu arról is beszélt, hogy jelenleg a segesvári várfal három szakaszán dolgoztatnak, a 12-es, 16-os és 22-es részen. Uniós pénzalapokból tudják ezeket megerősíteni, felújítani, a támogatásként kapott összeg tíz millió lej, ehhez két millió lejjel járulnak hozzá helyi költségvetésből. A munkálatok kivitelezési ideje jövő év nyara.
A következőkben, a szakértői felmérések nyomán pályázati lehetőségeket keresnek, hogy a most beomlott szakaszt is újra visszaállítsák.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) április 6. és 9. között több mint ezer gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és megközelítőleg 3,8 millió lej értékben szabott ki bírságokat.
Részvételre buzdítja a határon túli magyarokat az országgyűlési választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Leszállították azt a 14,5 millió lejes Da Vinci robotsebészeti eszközt a csíkszeredai kórházba, amellyel a jövőben minimális beavatkozással és nagyobb precizitással végezhetnek elsősorban onkológiai műtéteket. A gépeket a sajtónak is megmutatták.
A marosvásárhelyi vegyipari kombinát és a Romgaz közötti tárgyalásokat nem tudják befolyásolni, de a miniszterelnök segítségét kérik a műtrágyagyár megmentése érdekében – ígérték a szakszervezeti vezetőkkel találkozó Maros megyei parlamenti képviselők.
A munkaügyi felügyelőség több mint 7 millió lejre rótt ki bírságokat néhány nap alatt, és közel 500 feketén dolgozó személyt azonosított – hívta fel a figyelmet csütörtökön a munkaügyi miniszter.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) pénteken Dani Kinga Emléknapot szervez a Domb utcai mozgásparkban. Az esemény célja a kiváló sepsiszentgyörgyi sportoló emlékének megerősítése, valamint a játszótér kellemesebbé tétele.
Visszatért a tél április közepén a hegyvidéki térségekbe: csütörtökön vékony hóréteg rakódott le Hargitafürdőn és a Madarasi Hargitán is: a webkamerák felvételei havas tájat mutatnak a szeszélyes áprilisi időjárás következtében.
Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Afrikai sertéspestis jelenlétét igazolták egy elhullott vaddisznóban a „Gödrös” nevű területen – tájékoztatták a sertéstartó gazdákat az illetékes hatóságok.
szóljon hozzá!