
Fotó: Pál Árpád
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
2026. február 03., 08:352026. február 03., 08:35
A bírónő nyugdíjazási kérelmét február 5-i ülésén tárgyalja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
Ionela Tudor 1998 és 2004 között ügyvédként tevékenykedett, majd a fetești-i és a sloboziai bíróságon, később a Călărași, a Ialomița megyei és a bukaresti törvényszéken dolgozott bíróként, mielőtt 2023-ban a fővárosi ítélőtáblához került – írja az Agerpres hírügynökség.
Az ő nevéhez fűződik a Nicolae Ciucă plágiumügyében hozott egyik döntés, amellyel
Tavaly december 11-én a bukaresti ítélőtábla vezetősége – Liana Arsenie elnök, valamint Ionela Tudor és Domnica Adomniței alelnökök – sajtótájékoztató keretében reagált a Recorder korábban megjelent tényfeltáró anyagában elhangzott vádakra. Miközben Lia Arsenie próbált válaszolni egy újságírói kérdésre, a mellette ülő Ionela Tudor rápillantott a telefonjára, majd közelebb hajolt hozzá és azt mondta:
Ezzel elhagyta a helyét, majd amikor rövid idő múlva visszatért, megmutatta Arseniének a mobilja képernyőjét, felolvasva az ott álló üzenetet: „Kizárt..., kizárt, hogy Predoiu közbelépett. Nem sugallta.” Többek szerint

A bukaresti ítélőtábla vezetőségének csütörtöki sajtótájékoztatóján volt egy párbeszéd a vezetőség tagjai között, amelyet az asztalnál ülő három bíró előtt elhelyezett televíziós mikrofonok rögzítettek.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!