Hirdetés
Hirdetés

Bemutatták Székelyudvarhely idei költségvetés-tervezetét

Székelyudvarhelyen idén mintegy 75 millió lejt fordítanak beruházásokra •  Fotó: László Ildikó

Székelyudvarhelyen idén mintegy 75 millió lejt fordítanak beruházásokra

Fotó: László Ildikó

A tavalyihoz képest lényegesen nagyobb költségvetés-tervezetet fogadhat el idén a székelyudvarhelyi önkormányzat, hiszen mintegy 162,5 millió lej felhasználásáról döntenek, amelynek része az előző évekből megmaradt 24,8 millió lejes többlet is. Az előkészített tervezet szerint az összegből 74,4 millió lejt fordítanak beruházásokra.

Fülöp-Székely Botond

2022. február 10., 18:122022. február 10., 18:12

Összesen 162,5 millió lejből gazdálkodhat idén az önkormányzat, ami lényegesen több a tavalyi 115,4 millió lejhez képest – vázolta fel Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón. Reményét fejezte ki, hogy az idei többlet a beruházások megvalósításán is meg fog látszani, ezekre egyébként 74,4 millió lejt fordítanának a bemutatott tervezet szerint. Noha

a hangsúly a beruházásokon van,

láthatóan jelentős összeg marad a polgármesteri hivatal és annak alintézményei üzemeltetésére, ami részben az energiaárak növekedésének tudható be.

Bevételek, kiadások

A 2022-es költségvetés a betervezett 137,6 millió lejes bevételből, illetve az előző évekből megmaradt 24,8 millió lejes többletből áll össze – vette át a szót Albert Sándor városmenedzser. Mint mondta, a bevétel jelentős része – mintegy negyvennyolc százalék – az európai uniós és állami társfinanszírozású projektekből, valamint áfavisszaosztásból származik. A fennmaradó részt tekintik saját jövedelemnek, ami egyebek mellett a természetes személyek jövedelemadójának helyben maradó részéből, az ingatlan- és járműadókból, javak, szolgáltatások értékesítéséből áll össze. A rendelkezésre álló anyagi keretből

az európai uniós finanszírozású beruházásokra 50,4 millió lejt fordítanak, míg a saját projektekre és újabb elképzelésekhez szükséges dokumentációk előkészítésére 23,7 millió lejt.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az uniós projektekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a közbeszerzési eljárás megszervezése vagy éppen maga a procedúra zajlik a több főbb utca korszerűsítését is magában foglaló beruházás (az úgynevezett mobilitási projekt), a Tompa László Általános Iskola, illetve a minifocipálya felújítása, a kisiparosoknak szánt inkubátorház létrehozása, valamint a csillagvizsgáló és környékének rendbetétele esetében.

Már van kivitelező a II. Rákóczi Ferenc utca felújítására, de még további tervekre lesz szükség a munkakezdés előtt.

A Székelytámadt-vár esetében elkészültek a kivitelezési tervek, a megvalósítás érdekében kell közbeszerzési eljárást hirdetni. Megkezdett munkálatokról beszélhetünk a szombatfalvi Népház korszerűsítése, a Bethlen Gábor Általános Iskola tornatermének felújítása és könyvtárának létrehozása, néhány tömbház hőszigetelése, továbbá a Bányai János Műszaki Szakközépiskola felújítása esetében. Átadásra vár ezeken kívül egy Mihail Kogălniceanu utcai hőszigetelt tömbház is.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az önkormányzat saját projektjei közé tartozik az Orbán Balázs Általános Iskola tornatermének építése, két útkereszteződés rendezése, az Ugron Gábor utca rendbetétele, valamint a megépült ifjúsági és szolgálati lakások területrendezése.

Alintézmények költségei

Pálfi Kinga alpolgármester arról beszélt, hogy az előző évekhez képest nagyobb összegeket fordítanak a kultúrára, oktatásra és a sportra, hiszen céljuk, hogy a növekvő energiaárak kifizetése mellett ismét közösségé formálják a várost.

A rendelkezésünkre bocsájtott adatokból kiderül, hogy idén 2,1 millió lejt különítettek el a Városi Sportklubnak, 1,6 milliót az Udvarhely Néptáncműhelynek, 4,5 milliót a művelődési háznak, 3 milliót a színháznak, 1,8 milliót a Haáz Rezső Múzeumnak és 1,4 milliót a városi könyvtárnak.

Hirdetés

Jelentős összeget, 2,7 millió lejt kap a helyi rendőrség, 3,8 milliót az Urbana Rt.; oktatásra, illetve oktatási intézmények fenntartására és működtetésére több mint 22 milliót fordítanak (ez nem tartalmazza a tanügyi alkalmazottak fizetését, azt ugyanis az állam finanszírozza).

Nagyjából 1,8 millió lejre lehet majd pályázni a hivatalnál a megszabott kategóriákban.

Amit el tudtak költeni

Gálfi Árpád hangsúlyozta, az elmúlt időszakban jelentős lépéseket tettek a város vagyonának rendezése érdekében (ide vonatkozik a területek rendezése, például telekkönyvezések). Kérdésünkre Albert Sándor arra is kitért, hogy tavaly a főbb beruházásokra elkülönített összegekből a korcsolyapálya beüzemelésére, az Orbán Balázs-iskola tornatermének és a Népház építésére, a Bethlen Gábor-iskola tornatermének felújítására és könyvtárának létrehozására, továbbá a Mihai Eminescu utcában zajló tömbházszigetelésre szánt összegeket sikerült többé-kevésbé elkölteni.

Mivel csak két önkormányzati képviselő jelent meg csütörtökön, így elmaradt a tervezett tanácsülés.

Venczel Attila főjegyző rámutatott, a tanácsosok tudták, hogy nem fogadhatják el a költségvetés-tervezetet, ezért maradtak távol. Mint elmagyarázta, bizonyos kormányhatározatok megszavazása miatt kell várni, mert ez ráhatással lehet a helyi büdzsére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.

Évszakok találkozása a Hargitán
Évszakok találkozása a Hargitán
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Hirdetés