Fotó: Kristo Robert
Csíkszeredában, a Szabadság téren ünnepélyes keretek között mutatták be hétfőn délelőtt azt a három korszerű rohammentőt, amit a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége kapott. A járművek a Sürgősségi Rohammentő Szolgálat (SMURD) keretében fognak bevetésre kerülni.
2010. július 12., 16:212010. július 12., 16:21
2010. július 12., 18:562010. július 12., 18:56
Fotó: Kristo Robert
A három új SMURD mentőautót más járművek – mentőautók, tűzoltóautók – kíséretében állították ki. A hivatalos személyeken kívül meglehetősen kevés érdeklődőt vonzott az esemény, pedig az időjárás kedvezőnek bizonyult. A bámészkodó gyerekek örömére a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének kötelékében szolgálatot teljesítők – tűzoltózenekar kíséretében – látványos díszlépésben vonultak fel a neves meghívottak, többek között Borboly Csaba megyei tanácselnök, Ladányi László prefektus, Pop Gheorghe ezredes, a Hargita megyei felügyelőség parancsnoka és Raed Arafat, a SMURD alapítója és egészségügyi államtitkár előtt.
A három új rohammentő Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, illetve Maroshévízen állomásozik, innen indulnak bevetésre szükség esetén. A 112-es segélyhívó számra beérkező hívások alapján a megyei kórház sürgősségi osztályának koordináló orvosa dönti majd el, mikor van szükség a rohammentősök, illetve a mentőszolgálat segítségére.
Több hetes felkészülés, alapos munka szükséges ahhoz, hogy rajtra készek legyenek a csíkszentkirályi roncsderbin induló autók, ráadásul a helyszínen is kell egy olyan szerelőcsapat, amely a lehetetlennek tűnő feladatokat is megoldja.
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
szóljon hozzá!