Bemutatják Zsigmond Győző képeskönyvét a toplászat mesterségéről

leginkább két, nemrég még élő szakértő, a korondi István Lajos és Szőcs Lajos segítségét élvezve. 1996 és 1998 között a szerző felkérésére ők gyűjtötték össze a korondi taplófeldolgozás teljes anyagát egy országos méretű kiállítás céljára, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részére. Ez a kiadvány tulajdonképpen a munkájuk folytatásnak is tekinthető – tette hozzá Zsigmond Győző.

Székelyföldön főként Farkaslakán, Csíksomlyón, Székelyudvarhelyen, no és természetesen Korondon kezdtek különféle tárgyakat, használati eszközöket készíteni belőle. Ez utóbbi faluban az elsők között egy bizonyos Filep János nevű postamester, aki 1893-ban már 9 embert foglalkoztatott taplógyűjtésre. A régiek úgy tudják, az erre használatos zsákot azért nevezik még ma is Bancza-zsáknak, mert a legelső taplógyűjtőjét Bancza Palinak hívták. A fáma szerint egy itteni taplókereskedő, Pándi Balázs az I. világháború előtt még a budapesti Lánchídon sétáló József főhercegre is rátukmált egy jóféle taplósapkát, azzal érvelvén, hogy télen fűt, nyáron meg hűt…

A korondi toplászkrónikából a máshonnan oda telepedő Gál Sámuel nevét is kell kiemelni, aki már-már művészi szintre emelte a „bükkfabársony” megmunkálását. Nem csoda, hogy az 1930-as években számos erdélyi kiállításról tért haza arany- vagy ezüstéremmel.

Szék is készülhet belőle

Zsigmond Győző könyvéből megtudjuk, magyar jellegzetességnek tekinthető taplóból dísztárgyakat készíteni, „a világon sehol nem találtunk a székelyföldihez hasonló etnomikológiai felhasználásra adatokat.” Ugyanakkor több taplóféle ízletes, sőt gyógyhatású tápláléka az őt ismerőnek, becsülőnek, mint például a kései laskagomba (Pleurotus ostreatus), de egyes helyeken a pisztricgombát is így nevezik a nép ajkán. Éhínség idején meg is ették az egész fiatal nyírfatapló-példányokat!

A dísztárgyak és használati eszközök mellett éjjeli lámpa, virágváza, lábbeli, kalap, övszíj, táska, iratfedél, mellény, műlégyszárító és még kitudja mi készíthető belőle, olykor „előfordult, hogy a nagyobb taplógombát lábakkal ellátva széknek használták.” Nyersanyag volt bőven, hiszen az ország bükkerdői a korondi toplászok „kiosztott” területének számított.

Sajnos, ez a mesterség is kihalófélben van. 1997-ben még 76 korondi toplászmestert írtak össze, akik 190 besegítővel dolgoztak (közülük 28-nak a fő jövedelmi forrását jelentette), „2007 novemberében már csak 20 családban foglalkoznak toplászattal, és ez a mesterség már egyikük számára sem jelenti a fő jövedelmi forrást, noha a 76 mesterből 57 még élt akkor.” Tíz évvel ezelőtt 7 toplászcsalád esetében számított ez a mesterség kizárólagos jövedelemforrásnak és egyetlen foglalkozásnak.