
Kérdéses még a buszmegálló sorsa
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson a Jakab Antal téren néhány hete bekerítették a buszmegállót. Magánterület – jelezte az önkormányzati sajtószóvivő. Az egykori kicsi benzinkút helyén levő megálló sorsáról tárgyalások folynak a tulajdonos és az önkormányzat között. A döntésig azonban zavartalanul folyik a közszállítás, eddig is pár méterrel odébb álltak meg az autóbuszok.
2018. június 26., 17:372018. június 26., 17:37
2018. június 26., 17:402018. június 26., 17:40
Gyergyószentmiklóson a köznyelvben Fapiac néven ismert, 2010-től azonban a néhai dr. Jakab Antal megyéspüspök nevét viselő téren a közterület rendezésekor már felvetődött egy buszmegálló építése. A Csíkszereda irányából érkező autóbuszoknak hivatalosan is megállóhelyet biztosított a város az egykori kicsi benzinkút helyén, ahol 2012 nyarán állították fel a ma használhatatlan buszmegállót.
A város önkormányzatánál arról érdeklődtünk, hogy miért van bekerítve a kis zöldövezet, s vele együtt a buszmegálló is. Fórika Krisztina önkormányzati sajtószóvivő elmondta: magánterületről van szó, ami most gazdát cserélt. Mint megtudtuk,
Fotó: Baricz-Tamás Imola
„Az önkormányzat célja és szándéka, hogy a területet megvásárolja, parkosítsa és a közterületet a forgalmat bonyolító tér mellékzónájává alakítsa ki, illetve, hogy fenntartsa a buszmegálló helyét.
– ismertette a sajtószóvivő. „Amennyiben nem sikerül egyezségre jutni, az önkormányzat a buszmegállót elköltöztetik. Addig is zavartalanul folyik a közszállítás, a lakók továbbra is a jól megszokott helyen várakozhatnak az autóbuszokra” – fejtette ki.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!