
A bontásból kimaradt a két, Hargita utca felőli irodaház, amelyet szintén értékesíteni szeretnének
Fotó: Gecse Noémi
Több befektető is érdeklődik Csíkszeredában az idén jórészt lebontott egykori Vasúti Építőanyag és Gépgyártó Vállalat (IPICCF) és az Erdőgépesítési, Szállítási és Útépítési Egység (UMTCF) területei és irodaházai iránt. A tulajdonos szerint jó az esély a megegyezésre.
2017. december 16., 12:222017. december 16., 12:22
A két egykori vállalat üzemcsarnokainak bontását egy évvel ezelőtt kezdték el, mivel felszámolásuk után egy székelyudvarhelyi vállalkozás értékesítési szándékkal megvásárolta ezeket. Mint Pethő József, a tulajdonos cég ügyvezetője kérdésünkre elmondta,
Fotó: Gecse Noémi
Noha a pert megnyerték, a kiköltözésre még várni kell, eközben pedig a vitatott ingatlanrész elég jelentős összegű telek- és épületadóját is a tulajdonos fizette ki – tájékoztatott Pethő József.
– tudtuk meg.
Fotó: Gecse Noémi
Ugyanakkor egy kézdivásárhelyi cég kevéssel több mint egy hektáros terület megvásárlására tett ajánlatot, de mint Pethő elmondta,
Törmelék a műhelyek, üzemcsarnokok helyén. Új befektetések a láthatáron
Fotó: Gecse Noémi
A háromszékiek egyébként egy nagy autószerviz létesítését szeretnék, amely személy- és teherjárművek javítását is végezné. A fennmaradó, több mint 5 hektáros ingatlanrész eladása érdekében további befektetőket keresnek, többen érdeklődtek, a helyszínen is jártak – tudtuk meg.
Az illetékes beszámolt arról is, hogy a környezetvédelmi követelményeknek eleget tettek,
Fotó: Gecse Noémi
– tette hozzá Pethő. Az általa képviselt cég tulajdonában több mint 66 ezer négyzetméternyi ingatlan – telek és épület – van ebben az ipari övezetben. A két vállalat az 1970-es, '80-as években több ezer embernek biztosított munkát, az 1989-es változások után megtörtént a privatizáció, majd később a cégek Csibi István vállalkozó érdekeltségébe kerültek. Később a Hamerock Metall és az UMTCF-HAR nevet viselő cégek ellen az adósságok miatt csődeljárás indult, a per 2015-ben fejeződött be, a vállalatokat felszámolták.
Fotó: Gecse Noémi
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!