
Az újfalvi községháza előtt ér véget az új aszfalt
Fotó: HMT-sajtószolgálat
Befejezték a 126-os jelzésű megyei úton az aszfaltozást Gyergyóújfalu és Alfalu között – a több mint öt kilométeres szakasszal kedden végzett a kivitelező.
2017. november 23., 17:332017. november 23., 17:33
A munkálatok részeként Csomafalván belül is új aszfaltréteg került a megyei útra. Korábban Tölgyesen is leaszfaltoztak két kilométert – tájékoztat Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája. Közleményükben megjegyzik, Gyergyó térségében kátyúzási munkálatokat a 138-as (Libán–Újfalu), 126-os (Újfalu-Szárhegy), 153C jelzésű (Remete), 127-es (Ditró–Tölgyes), 174A (Bélbor), 128-as (Orotva) utakon végeztek, és azt is tudatják, hogy folyamatban van a dokumentációk előkészítése annak érdekében, hogy hasonlóan Alfaluhoz, Csomafalván is járdát építhessenek az elkövetkezőkben.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!