
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Közel 800 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt. A Blocada elnevezésű akció keretében szombaton több mint 4100 rendőr és csendőr teljesített szolgálatot.
2024. május 12., 15:192024. május 12., 15:19
A Román Rendőrség vasárnapi közleménye szerint összesen 798 sofőrnek vonták be a vezetői engedélyét, közülük 387-nek gyorshajtás, 77-nek alkoholos befolyásoltság, tizenkettőnek drog vagy egyéb tiltott szer hatása alatti vezetés miatt. Emellett 354 járműnek bevonták a forgalmi engedélyét.
– írja az Agerpres hírügynökség a rendőrség közlésére hivatkozva.
A hatóságok kézre kerítettek 22 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt, és 43 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést.
A tájékoztatásból az is kiderül, hogy a Blocada elnevezésű akció keretében szombaton több mint 4100 rendőr és csendőr lépett fel a közrend biztosítása, a kábítószer-forgalmazás és -fogyasztás megelőzése, valamint a közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében. Országszerte 8195 gépjárművet ellenőriztek és 13 591 személyt igazoltattak. Alkoholtesztet 3852, drogtesztet 226 személyen végeztek. A Blocada akció keretében 39 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg a hatóságok, és bevontak 431 jogosítványt, ebből 43-at alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés, 234-et gyorshajtás miatt. Ugyanakkor elvették 172 jármű forgalmi engedélyét.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
3 hozzászólás