
A többség még mindig a kasszáknál való sorban állást választja
Fotó: Magyari Hunor
Noha évről évre egyre többen törlesztik online adótartozásaikat az udvarhelyszéki városokban, a többség így is inkább a polgármesteri hivatalok pénztárainál való sorban állást választja, ami azontúl, hogy kényelmetlen, nem is a legjobb megoldás járványhelyzetben. A tapasztalat azt mutatja, hogy főleg az idősebb generáció tart az elektronikus kifizetésektől.
2021. március 08., 20:572021. március 08., 20:57
Székelyudvarhelyen február közepén érkeztek a megszokottnál jóval többen a polgármesteri hivatal adóosztályára befizetni tartozásaikat, ami miatt látványos sorok alakultak ki – fejtette ki lapunknak Zörgő Noémi, az intézmény szóvivője. A járványügyi helyzetre való tekintettel a hivatal dolgozói ezért külön útvonalat jelöltek ki az érkezők és a távozók számára. Mindemellett
Utóbbi helyszínen egyébként hétfőtől csütörtökig reggel nyolc és délután két óra között várják a lakókat. A szóvivő elmondása szerint mostanra javult is a helyzet a polgármesteri hivatalban, hiszen nincsenek állandó jellegű sorok – inkább „hullámokban” érkeznek az emberek –, és az ügyintézés is operatív.
Fotó: Magyari Hunor
Az adózási kedvet az fokozhatta az utóbbi időszakban, hogy továbbra is 10 százalékos kedvezményt kap, aki március 31-ig kifizeti idei adó- és illetéktartozásait. Érdemes azt is tudni, hogy hasonló kedvezmény vonatkozik a szentegyházi lakókra is, ugyanakkor a székelykeresztúriak kilenc százalékot spórolhatnak, ha az említett határidőig törlesztenek. Utóbbi két városban egyébként nem szoktak nagyobb sorok kialakulni az adóosztályokon – a polgármesteri hivatalok dolgozóinak tapasztalati szerint.
Zörgő Noémi rámutatott, a rendelkezésükre álló adatokból egyértelműen látszik, hogy évről évre egyre többen törlesztik online – a ghiseul.ro honlapot használva – adósságaikat.
Ha az idei évet nézzük, akkor már most 15 889 esetből 1705-en alkalmazták az online történő törlesztést. Természetesen ezen összesítésekben pénzügyi tranzakciókról van szó, például az illetékek befizetése is szerepel az adók mellett.
Székelykeresztúron – Bálint Kinga polgármesteri hivatali tanácsadó tájékoztatása szerint – idén eddig 120-an térítették meg adótartozásaikat elektronikus úton, ami 61-gyel több utalást jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester arról számolt be, hogy jelenleg a befizetések tíz százaléka történik online, de az arány évről évre növekszik.
Viszonylag kevesen álltak sorba a székelyudvarhelyi városkasszáknál az elmúlt hétvégéhez közeledve, nem is kellett sokat várni, amíg kifizethették adóikat. A jelenlévők szerint ugyanakkor ez szerencse dolga, hiszen van egy-egy nap, amikor kígyózó sorok alakulnak ki. Kíváncsiak voltunk, hogy a kényelmetlen helyzet ellenére miért nem online fizeti a többség az adóit, amire néhányan azt mondták, hogy egyszerűen már megszokták a sorban állást, őket nem zavarja.
– fogalmazott egyikük. A jelenlévők többsége egyébként az idősebb korosztály tagja volt, és számukra külön gondot jelent az online kifizetési módszer megtanulása – magyarázták. „Én kértem a fiaimat, hogy tanítsanak meg az internetes kifizetésre, de mindegyikük fut, azt mondják, hogy nincs idejük rá” – így egy idős férfi.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
1 hozzászólás