
Archív
Fotó: Simó Márton
Hétvégén tartják Homoródalmáson a barlangfesztivált, a rendezvényre idén háromnapos programot állítottak össze a szervezők.
2017. augusztus 30., 17:362017. augusztus 30., 17:36
2017. augusztus 30., 17:362017. augusztus 30., 17:36
Sportvetélkedőkkel kezdődik pénteken reggel 9 órától a Homoródalmási Barlangfesztivál, este fél kilenckor pedig Ráduly Botond Manó és a Musicum zenekar koncertjét láthatja a közönség, amit utcabál követ.
Szombaton reggel kilenckor a fúvószenekar toborzója indítja a napot, majd 11 órától unitárius istentiszteletre várják a híveket. 11.45-től felvonulnak a csőszök, tűzoltóautót avatnak, a kultúrkertben pedig kézművesvásárt tartanak. A hivatalos megnyitó 12.30-kor kezdődik, majd színpadra lép Sorbán Enikő népdalénekes, az Open Stage Székelylend, illetve a lövétei Kákvirág néptáncegyüttes. Az Almás–Tölgyes Hargita megyei 4. ligás labdarúgó-mérkőzést 17 órától rendezik, míg 21 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket.
Vasárnap a közeli Karácsonygátja nevű részen zajlanak az események, főzőverseny, vetélkedők és barlanglátogatás is szerepel a programkínálatban. Színpadra lép a debreceni Bakaton zenekar, a Friday Rehab, a Betli Duó, illetve a Transylvania Rock Band együttes is.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!