
Fotó: Gecse Noémi
Miközben a legtöbb megyében csak egy, Hargita megyében két állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági laboratórium is működik: egy Csíkszeredában, egy másik pedig Székelyudvarhelyen. Előbbi Haladás utcai épületének szerkezete azonban már nem teszi lehetővé az ott folytatott biztonságos munkavégzést, így az épület megerősítéséig felfüggesztik a laborban zajló tevékenységeket.
2018. április 25., 10:562018. április 25., 10:56
A csíkszeredai állat-egészségügyi laboratóriumban zajló tevékenység felfüggesztése ellenére a munka nem áll meg:
– tudtuk meg Ladó Zsolttól, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetőjétől.
Mint mondta, negyven évvel ezelőtt döntöttek úgy központi szinten (tehát Bukarestben), hogy különválasztják az élelmiszer-biztonsági és az állat-egészségügyi laboratóriumokat, így Hargita megyében Székelyudvarhelyen foglalkoznak az élelmiszerek vizsgálatával, a csíkszeredai pedig egy járványtani laboratórium. Ez azt jelenti, hogy
Fotó: Gecse Noémi
„Nemrég tartottak egy szakértői ellenőrzést a csíkszeredai labornál, amely során azt állapították meg, hogy
Ez addig lesz így, ameddig statikailag sikerül megerősíteni az épületet, ezt azonban valószínűleg csak jövőre tudjuk elvégeztetni.
Fotó: Gecse Noémi
A székelyudvarhelyi élelmiszer-biztonsági laboratórium, ahol kizárólag élelmiszerek bevizsgálásával foglalkoznak, továbbra is működni fog” – zárta Ladó Zsolt.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!