Bajban lassan telik az idő

Bajban lassan telik az idő

A készülő új sürgősségi osztály

Fotó: Kocsis B. János

1 óra 14 perces a sepsiszentgyörgyi kórházban az az időintervallum, amíg egy sürgősségen jelentkező beteg megkapja a kezelést. Nagyvárosokban ez akár 6–7 órára is kitolódhat. Tény, az átlagolt idő függ a betegek számától, egészségügyi állapotuk súlyosságától.

Bodor Tünde

2024. március 01., 11:572024. március 01., 11:57

2024. március 01., 12:042024. március 01., 12:04

Az eddiginél eggyel magasabb, II. kategóriába sorolta a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szolgáltatásait az akkreditációs bizottság – újságolta András-Nagy Róbert kórházmenedzser, aki az idei évre vonatkozó fejlesztési tervekről is szólt.

2023-ban közel 100 ezer beteget fogadtak a járóbeteg-rendelőintézetben, 5300 imagisztikai kivizsgálást végeztek (ekográfia, röntgen, CT, MRI), a sebészeten 4500 műtétet végeztek, ebből 1006-ot minimál invazív eljárással. 36 500 beteg jelentkezett a sürgősségen, 18 700-an huzamosabb időre, 9765-öt pedig egynapos kivizsgálásra utaltak be, 5100 kórszövettani eredményt adtak ki, 856 szülést jegyeztek – sorolta András-Nagy Róbert tavalyi tevékenységük sarokszámait.

Mint felidézte, még mindig nagyon sokan jelentkeznek olyan panaszokkal a sürgősségen, amelyek akár a háziorvosoknál vagy a járóbeteg-rendelőkben is kezelhetők:

a 36 500 eset több mint kétharmadát a kevésbé súlyos esetet jelentő sárga és zöld kóddal jegyezték.

16 638 betegnek előjegyzése volt háziorvoshoz vagy a járóbeteg-rendelőintézetbe, de nem várták ki időpontjukat, inkább a sürgősségre mentek. Ennek oka lehet az is, hogy

a járóbeteg-rendelőben néha egy hónapnál is többet kell várni egy vizsgálatra.

Szerinte jónak tekinthető viszont az 1 óra 14 perces időintervallum, amíg egy sürgősségen jelentkező beteg megkapja a kezelést, hiszen nagyvárosokban ez akár 6–7 órára is kitolódhat, értékelte az igazgató. Az is igaz, ez az idő változik annak függvényében, hogy egy bizonyos időpontban hány beteget kell ellátni és azoknak mennyire súlyosak az egészségügyi gondjai.

A kórházmenedzser megjegyezte, tavaly két díjat kaptak: a Romanian Healthcare Awards 2023 versenyben két kategóriában is kiválósági díjat kaptak (az év kórháza, minőségi orvosi szolgáltatások); egyiket egy speciális kranio-transzplantációs eljárásért, a másikat egy olyan képzési programért, melynek keretében 50 továbbképző tanfolyamot tartottak az asszisztenseknek. „Legnagyobb büszkeségünk, hogy 2023-ban lezárult az akkreditációs folyamat és az intézmény a II-es kategóriába sorolódott. Óriási munka van a hátunk mögött, mindent átvilágítottak: az eszközrendszert, a folyamatokat, a személyzeti, betegfogadási, beszerzési rendszert” – sorolta András Nagy Róbert.

Fiatal szakorvosokkal lábadozik a neurológiai osztály

Tavaly gyémánt fokozatot kapott a kórház a stroke-ellátása (agyérkatasztrófa), ugyanis az tünetek észlelésétől az első kezelés megkezdéséig átlagosan 31 perc 90 másodperc telt el. A sepsiszentgyörgyi kórházban 2022 és 2023 áprilisa között ellátott 80 beteg közül 30 a szűk négyórás időablakban megkaphatta a speciális vérhígító készítményt, azaz trombolízisben részesült, de volt olyan páciens is, aki a második napon vette igénybe az orvost.

2023 nyarán különös nehézség merült fel a neurológiai osztályon, mivel kilenc szakorvosból egyszerre öt távozott, aminek következtében nem lehetett az ügyelet folytonosságát megoldani, annak hiányában pedig Brassóba irányították a betegeket. Jó hír, hogy

március elsejétől két fiatal neurológus szakorvos, Sebesi Noémi és Klára Izolda is megkezdi munkáját a neurológián, így már hat orvosból áll majd a szakembergárda.

Év végére ez a szám hét-nyolcra is nőhet, mert több rezidens szakorvos is jelezte szándékát, hogy a szentgyörgyi kórházat választaná. Ezzel együtt az osztályon még mindig nem biztosítható a folyamatos ügyelet, de ez a cél – jelentette ki az igazgató.

Tervek a következő esztendőkre

A beruházások terén elsődleges a sürgősségi osztály befejezése, ha az elkészül – az építtető várhatóan egy hónapon belül átadja, azután még fel kell szerelni –, több mint háromszorosára nő az osztály befogadóképessége. Bár az új eszközökre szükséges 2,5 millió euró helyett csak 1,5 milliót biztosít a projekt, és várhatóan a radiológiai eszközök engedélyeztetési folyamata is nehézkes lesz, András-Nagy Róbert úgy tervezi, hogy

év végére használatba adhatják az új sürgősségi osztályt.

Amint ez megtörténik, nekifognak a régi sürgősség helyén kialakítani a kórházi labor végleges helyét. Ez ismét építkezéssel fog járni.

Galéria

András-Nagy Róbert kórházmenedzser

Fotó: Kocsis B. János

A tüdőgyógyászat idénre tervezett átköltöztetését az új épületbe 2025-re halasztják, mert az új tüdőkórház építési munkálatait tavaly leállította a szeptemberi, költségvetési megszorításokat előíró kormányrendelet. Most már újra dolgoznak az építőtelepen, és ha elkészülnek, 34 bennfekvő beteget tudnak majd itt ellátni; a tüdőgyógyászati rendelők is itt kapnak helyet.

A belgyógyászati részleg bővítésének befejezéséhez az ígéretek szerint pénzt fog biztosítani a minisztérium, az összeg függvényében haladnak a munkálatokkal; még 26 millió lej szükséges a befejezéshez.

Idén a kórház megkezdi a Cigaretta utcai egészségügyi komplexum tervezését, a tervek szerint az új egységben kap majd helyet a gyermek- és felnőttpszichiátria, egy rehabilitációs osztály, és mivel egyre nagyobb igény van rá, egy geriátriai, illetve palliatív komplexum is része lenne – vázolta a terveket az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 04., szombat

Háromszéki motorosok százai hívták fel a figyelmet magukra

Százötven motorkerékpár, nagyjából kétszáz résztvevővel gyülekezett Sepsiszentgyörgyön szombat délben, hogy a szezonkezdő találkozó alkalmával üzenjen az autósoknak: a biztonságos közlekedés érdekében figyelniük kell egymásra.

Háromszéki motorosok százai hívták fel a figyelmet magukra
2024. május 04., szombat

Gázpalack gyúlt ki, szerencsére következmények nélkül

Egy Magyarsároson kigyúlt gázpalackhoz riasztották szombat délben a Maros megyei tűzoltóságot. Két bevetési jármű és egy rohammentő vonult a helyszínre.

Gázpalack gyúlt ki, szerencsére következmények nélkül
2024. május 04., szombat

Mágnesként vonzza a gyerekeket és fiatalokat Sepsiszentgyörgy új skateparkja

Nagy sikernek örvend a május 1-jén megnyitott sepsiszentgyörgyi skatepark, a pályaelemeken való kísérletezés fokozza az adrenalint a kicsikben és nagyokban – feltételezhetően a szülőkben is, de hát ez a tér az extrém sportok aktuális és leendő híveié.

Mágnesként vonzza a gyerekeket és fiatalokat Sepsiszentgyörgy új skateparkja
2024. május 04., szombat

A holokauszt emléknapja arra figyelmeztet, hogy mit képes tenni egyik ember a másikkal

A holokauszt székelyudvarhelyi áldozataira emlékeztek elhurcolásuk nyolcvanadik évfordulóján.

A holokauszt emléknapja arra figyelmeztet, hogy mit képes tenni egyik ember a másikkal
2024. május 04., szombat

Egyedül a japán tábornoknak nem jött be a székely alapfogás

Már zengtünk egy ódát múltkori eszmefuttatásunkban a flekkenről, főként annak gyökerei, eredeti elkészítési módja után kutakodva, most azt nézzük meg, hogy a múlt század első felében milyen szerepet töltött be a székelyföldi vendéglátásban.

Egyedül a japán tábornoknak nem jött be a székely alapfogás
2024. május 03., péntek

Jelen vagyunk – üzente több száz motoros

Több száz motorkerékpáros részvételével szerveztek figyelemfelhívó motoros felvonulást péntek délután Csíkszéken. Jelen vagyunk az utakon, vigyázzunk egymásra – szólt a forgalom többi résztvevőjének az üzenet.

Jelen vagyunk – üzente több száz motoros
2024. május 03., péntek

Román Posta: sikerült kézbesíteni a nyugdíjakat az ortodox húsvétig

A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.

Román Posta: sikerült kézbesíteni a nyugdíjakat az ortodox húsvétig
2024. május 03., péntek

Két harangláb kifaragása a cél az első Székelyföldi Alkotók Táborában

Május 1-jén rajtolt, és vasárnapig tart az első Székelyföldi Alkotók Tábora, amelyhez a csíkszentsimoni gyermekotthon biztosít helyszínt. A cél két harangláb kifaragása, az egyik az anyaországba kerül, a másik helyben marad.

Két harangláb kifaragása a cél az első Székelyföldi Alkotók Táborában
2024. május 03., péntek

Hagyományőrző nagyvásárra készülnek a Kalonda-tetőn

Első alkalommal rendeznek hagyományos, régi időket idéző nagyvásárt a Farkaslaka községhez tartozó Kalonda-tetőn május 11–12-én. A családbarát rendezvény célja összehozni az embereket, családokat, az árusokat és a vásárlókat.

Hagyományőrző nagyvásárra készülnek a Kalonda-tetőn
2024. május 03., péntek

Egy lépéssel közelebb az új orvosi lakáshoz Vargyason

Hosszú évek után végre elkezdődhet az orvosi lakás felújítása Vargyas községben. A polgármester április utolsó napján jelentette be a jó hírt: az építési engedélyt megkapták, a következőkben kivitelezőt keresnek.

Egy lépéssel közelebb az új orvosi lakáshoz Vargyason
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!