
Fotó: Beliczay László
A legfrissebb tanulmány szerint Romániának a legnagyobb a medveállománya Európában, 10 600 és 12 700 közötti a barnamedvék száma az országban – számolt be pénteki brassói sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter.
2025. december 12., 20:352025. december 12., 20:35
Diana Buzoianu elmondta, hogy az uniós támogatással készült kutatás a medvepopuláció becslése mellett ezeknek a nagyvadaknak a jelenlétét is feltérképezi, és alapul szolgál majd a jövő évi vadászati kvótákról szóló jogszabály kidolgozásához.
„Ez a tanulmány (...) lehetővé teszi számunkra az emberek védelmét, a konfliktusok megelőzését és egyúttal a Románia számára fontos fajok megőrzését. Az adatok segítségével megérthetjük, hol van szükség megelőzésre, konkrét beavatkozásokra vagy szigorú fajmegőrzésre” – idézi a minisztert az Agerpres hírügynökség.
Buzoianu szerint a tanulmányon három éven át nyolcszáz szakember dolgozott, akik országszerte mintegy 24 ezer mintát gyűjtöttek.
– jelentette ki a tárcavezető.
Közzétette legfrissebb eredményeit az elhízottságról az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat. A szeptember elején ismertetett adatok a 2025-ös évre vonatkoznak.
Még agy autót elkötött, aztán vett is egyet, mielőtt elkapták a rendőrök azt a moldovai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopott egy autót Bulgáriában, amit végül egy Mehedinţi megyei erdő közelében hagyott menekülés közben.
Drágítást jelentett be Románia legnagyobb villamosenergia-termelője: a Hidroelectrica a lakosságnak értékesített energia árának mintegy 7 százalékos emelését tervezi. Ez minden elfogyasztott 100 kWh után kb. 8 lejes többletet jelent a villanyszámlán.
Hetvenhárom szórványbeli iskola magyar kisdiákjai vehetnek részt délutáni oktatásban Erdélyben a hétfőn elkezdődött új tanévben az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja révén.
Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita, Magyarország külügyminisztere hétfői Facebook-bejegyzésében.
Az Egyesült Államok ű katonai jelenlétének megerősítése stratégiai befektetés Románia biztonságába – közölte hétfőn az elnöki hivatal a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után.
A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár 1901 óta – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
A lécfalvi hulladékválogató csarnok leégése után kézzel válogatják Kovászna megye szelektív hulladékát, ez azonban csak rövid távon működhet. Hogy hogyan tovább, arról három héttel a tűzeset után még mindig nincs határozott elképzelés.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyanyját a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Girincsen – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel hétfőn.
Járművezetői engedélye nem volt, ráadásul rendszám nélküli motorbiciklivel közlekedett vasárnap délután egy férfi a 131A jelzésű megyei út homoródszentmártoni szakaszán – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
1 hozzászólás