
Fotó: Szabó Zsolt
A kórustagok alázatosak, tudomásul veszik a kudarcot, és énekükkel tanúságot tesznek hitükről ‒ egyebek mellett ezek jellemzik az egyházi énekkarok tagjait Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános szerint, aki szombaton az Alcsíki Egyházi Kórustalálkozó szentmiséjén prédikált a híveknek.
2018. február 04., 13:092018. február 04., 13:09
2018. február 04., 17:352018. február 04., 17:35
Huszonharmadik alkalommal gyűltek össze a hétvégén Alcsík egyházi kórusai találkozni, illetve megmutatni tudásukat egymásnak ‒ idén a találkozónak Csíkszentkirály adott otthont. Az esemény szentmisével kezdődött, amelynek elején Csató Béla helyi plébános köszöntötte a résztvevőket, bemutatva a szép számban megjelent paptestvéreit is. A főcelebráns Tamás József püspök a szentmisében köszönte meg, hogy vannak kórusok, szépen éneklő emberek, akik a liturgiát énekükkel törekszenek felemelőbbé, szebbé tenni.
Fotó: Szabó Zsolt
A mise ünnepi szónoka Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános volt, aki szentbeszédében tíz pontban foglalta össze, hogy saját olvasatában mit is jelent kórustagnak lenni. Meglátása szerint egyrészt azt jelenti, hogy
továbbá felkínálják tehetségüket Isten dicsőítésére. Emellett egy kórustag alázatos, türelmes, figyel a karmesterre, figyel az összhangra, tudomásul veszi a kudarcot, illetve az énekeseknek van egy közösségi tudata. Mindezek mellett énekükkel elmélyítik hitüket, tizedik pontként pedig elhangzott, hogy
Prédikációja végén arra kérte a lelkipásztor a jelenlévőket, hogy az elhangzott, röviden kifejtett pontokat otthon gondolják tovább.
Miután a szentmise záró áldásaként balázsáldásban részesültek a jelenlévők, és átadták a kórustalálkozó zászlóját a házigazdáknak, két-két kórusművel mutatkozott be a kilenc alcsíki egyházi kórus. Az érdeklődők egymás után hallhatták Csíkszentlélek (karvezető: Gergely Tibor), Csíkzsögöd (karnagy: Mosoly Tibor), Csíkszentimre (karvezető: Darvas Róbert), Csíkszentsimon (karnagy: Dénes Ernő), Csíkszentgyörgy (karvezető: Fejér István), Csíkszentmárton (karnagy: Szabó Tamás), Tusnád (karvezető: Mihály Tamás), Tusnádfürdő (karnagy: Virág Imre) és a házigazda Csíkszentkirály (karvezető Domahidi-Vaszi Zalán) egyházi énekkarát.
Fotó: Szabó Zsolt
Záróakkord a közös éneklés
Felcsendültek többek között az Égi szűz virág, Miatyánk, Mint szarvas hűs vízforrásra, Te Deum, Karácsonyi ének, Örvendj világ, Istenemet örökké imádom, Karácsonyi bölcsődal és a Fönn a csillagok felett című egyházi énekek. Az előadásokat követően átadták a kórusvezetőknek szánt emlékplaketteket, majd a csíkszentkirályi Szent István Egyházi Kórus megköszönte az esemény létrejöttéhez nyújtott segítséget a társszervező Hargita Megyei Művészeti Népiskolának és Hargita Megye Tanácsának, illetve a további támogatóiknak. Ezt követően záróakkordként a kilenc kórus több száz énekese közösen szólaltatta meg az Áldjon meg téged kezdetű éneket. Mint a szentkirályi kántortól megtudtuk, jövőben Csíkszentimre szervezi majd meg a huszonnegyedik Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!