
Fotó: Double Rise
„A családom mindkét ága erdélyi. Sok nyarat töltöttünk a testvéreimmel Gyimesben. Ahogy elkezdtem színházzal foglalkozni, újra rádöbbentem, mennyire fontos ez a vidék – az ott élő emberek, a találkozások” – mondja Vecsei H. Miklós, akit sokan Semmelweis professzorként, a Pál utcai fiúk Nemecsek Ernőjeként vagy a 2024-es év színészeként ismernek. A Double Rise tizedik születésnapját ünnepli idén, és bár ez pusztán szám, a mögötte húzódó idő egy egész generáció útját, kapcsolódásait és felismeréseit rajzolja ki. Vecsei H. ebben az évtizedben nemcsak színészként, hanem alkotóként, gondolkodóként és közösségi emberként is szorosan kötődött a fesztiválhoz – és Erdélyhez, ahová családi gyökerei is visszavezetnek.
2025. július 02., 08:322025. július 02., 08:32
Vecsei H. Miklós úgy véli, Torockó több mint egy falu: „az egyik legszebb település Erdélyben, szinte felfoghatatlan érzés, amikor az ember meglátja a Székelykőt.” A Double Rise közössége pedig sokkal több számára, mint emberek egy csoportja. Nagyon sokat kap az ottaniaktól.
Ezért a jubileumi alkalomra egy különleges koncertszínházi előadást hoz, amely Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni megrendítő és gyönyörű történetét dolgozza fel. Ez az előadás színház, irodalom és zene egyedi elegye, amely a két legendás életút kapcsán nemcsak az érzelmekre, hanem az emlékezés fontosságára is fókuszál.
Az előadás célja a megemlékezés mellett elgondolkodtatni és kapcsolódásra hívni – különösen a fiatalokat, akik számára Vecsei H. szerint ma fontosabb, mint valaha, hogy a kultúrához való viszonyuk ne csak szórakoztató, de mélyebb, közösségi élmény is legyen.
A Double Rise és a torockói környezet különleges védőréteget húz az emberek köré:
Ilyen helyből kevés van, mondja kiemelve, hogy „káoszos a világ. Az ember elkezd egy mondatot, de a végére elbizonytalanodik, hogy még mindig így van-e”.
És talán épp ezért működik Torockón az, ami máshol még csak próbálkozás: az irodalom, a színház, a személyes történetek, ezek elegye egy fesztiválon. Vecsei H. szerint a fesztivál – mint forma – még gyerekcipőben járó műfaj, de annál nagyobb a jelentősége. Mert nemcsak zenéről és gasztronómiáról szólnak ezek az alkalmak, hanem a megérkezésről, a lelassulásról, az egymásra figyelésről is. A színháznak meg nagyon is van helye ebben a térben.
A különbség egy tömegfesztivál és a Double Rise között abban rejlik, ahogyan egymásra nézünk.
Fotó: Double Rise
„Az első nap végére az arcok többségét már látásból ismered. Vannak, akikre még emlékszel az előző évekből. Először egy biccentés, aztán egy összemosolygás, egy közös korsó sör, és az esti nagyszínpados koncerten már egy családként állunk ott”.
A szórakozás is fontos, mondja, de ha nincs mögötte tartalom, meneküléssé válhat. Az előadóknak úgy kell gondolkodniuk, hogy adniuk kell valamit. Legalább egyetlen mondatot, amivel hazamehet a közönség, még akkor is, ha más cél nem volt, minthogy segítsék a pihenést és az elengedést. Nincs ebben semmi didaktikus, ez inkább felelősség. Megtartani a kapcsolatot. Megérinteni azt is, aki csak lazítani jött.
„Azonban a népi kultúra időtlen, és folyamatosan történik, fejlődik. Fontos, hogy ismerjük a régi formáit, mert abból következik, hogy mi hogyan tudjuk élni, alakítani. Torockón könnyű rádöbbenni erre, amikor azt hiszed, hozol valamit az ittenieknek, de rájössz: ez már régóta itt van. Csak más formában.”
A Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni életéről szóló koncertszínházi előadás olyan, ami alakítja és megtartja a kapcsolatot. Egyszerre személyes és történelmi, megrendítő és megtartó. „Radnóti 80 éve halt meg sok millió testvérével együtt. Ez ijesztően rövid idő. Akkor egy fél kontinens azt gondolta, hogy ez az út az igazság. Aki kicsit is követi a történelmet, láthatja, hogy az igazság az egyik legveszélyesebb szóvá vált az idők folyamán” – mondja Vecsei H. Miklós kiemelve, hogy az ilyen monumentális korok és életművek megszólaltatására igazán alkalmas a színház és a zene is, mert túlmutat a puszta szavakon.
„A színház minden. A közönségnek is így kell készülnie rá, hogy egy történetet fog látni, színházi eszközökkel”.
Fotó: Double Rise
De hogy hogy merre tart mindez, amikor minden változóban van?
„Nehéz megmondani. Az AI, háborúk, ideológiák – túl gyorsan történik minden. Számomra átláthatatlan, mi lapul az érzékelhető valóság mögött” – teszi hozzá. Egy dologban azonban biztos: türelemre, csendre és kisközösségekre van most szükség. Ehhez művészként is lehet adni, csatlakozni.
A Double Rise tíz éve meg maga a bizonyosság: a mai gyors és kusza világunkban még mindig vannak helyek, ahol a mondatok végére lehet érni. Ahol a fesztivál úgy képes magába olvasztani zenét, kultúrát, irodalmat, néphagyományt, hogy az csöppet sem feszengő.
Kíváncsi vagy rá? Gyere el az előadásra!
Részletes program a fesztivál honlapján és közösségi média felületein.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.
Nem nőtt, hanem csökkent hétfő óta az üzemanyagok ára Romániában, a dízel pedig több helyen még mindig olcsóbb, mint a benzin.
Japán sztrájkba kezdtek kedden a Sanitas szakszervezet tagjai az új bértörvénytervezet elleni tiltakozásként.
Összesen 207 helyszínen tart házkutatást kedden a rendőrség a Jupiter művelet keretében bűncselekményekkel gyanúsított személyeknél.
Kedden folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a román nyelvi kommunikációs készségek felmérésével.
Új korszak kezdődhet a fapados légi közlekedésben: a Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től Starlink-alapú internetkapcsolatot vezet be repülőgépein.
Medveriasztásra ébredtek a csíkszeredaiak kedd hajnalban, de már hétfő délután is egymást követték a Ro-Alert üzenetek Hargita megyében.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.