
Fotó: Veres Nándor
„Ez a verseny már életében szobrot állít Kányádi Sándornak” – mondta Ilyés Izabella tanár, a zsűri elnöke a Nagygalambfalván tizenhatodik alkalommal megtartott Fától fáig, verstől versig regionális versmondó vetélkedő értékelésekor. Harmincnyolc Hargita és környékbeli megye, illetve a testvértelepülések, Mikepércs és Szank iskoláiból hatvanöt diák szavalt.
2018. május 13., 13:552018. május 13., 13:55
A Nagygalambfalvi Általános Iskola rendezvényének egyik legfontosabb célja Kányádi költészetének népszerűsítése. A falu szülötte május 11-én töltötte 89. évét.
A Feleki Miklós Művelődési Házban a Kaláka együttes által megzenésített Kányádi-versek oldott hangulatot teremtettek. Örömhullám morajlott végig a termen, amikor Zsidó Annamária magyar szakos tanár bejelentette az idei újdonságot: a Kányádi avagy más, magyar költő által írt vers közül, a versenyzők választhatták ki a bemutatandót.
Nyitányként felvételről a falu leghíresebb szülöttének szavalatát és jókívánságait hallgatták meg a diákok, kísérőik és érdeklődők. Bálint Hajnal igazgató az alkalomra összeállított fotókiállításról elmondta: családi képarchívum alapján felelevenítették a gyermekkorát, helybéli szemmel mutatták be a jelesebb látogatásain készült fotókat, illetve olyan idézetekkel alátámasztott helyszíneket sorakoztattak fel, amelyeket csak Nagygalambfalva tud felmutatni: az öreg templomot, a Küküllőt, a bánatos királylány kútját...
Fotó: Veres Nándor
A családot a költő testvére, Csomor Kányádi Rozália képviselte, akinek az igazgatónő átadta a köszöntésül szánt virágot. Róza néninek a testvére ígérte, májusban haza jön. „De melyik májusban, azt nem tudom” – jegyezte meg.
Idén Kányádi György Attila református lelkészt kérték fel, hogy beszéljen a költővel kapcsolatos élményeiről. Az egyházi levéltár örökíti, hogy minden anyakönyvezett életeseménye, a születés, a keresztelés és a konfirmáció, májusban történt. A konfirmandus-csoportot Kányádi Sándor vezette be a templomba. Majd felidézte a kis Sándor megpróbáló gyermekkorát, a felekezeti iskolát, ahol anyanyelvű oktatás folyt, ahová a Bartos Mózes bácsi tanítványaként a betűvetés ismeretével érkezett a későbbi költő. Majd felolvasta a verseny címadó költeményének prózai variánsát. Elmondta: diákként milyen büszkék voltak, hogy a Napsugár című havi lapban felismerték a Kányádi-strófákban a falubeli helyneveket. Teológusként többször meglátogathatta Kolozsváron Sándor bácsit – szülőfalu iránti szeretete ráerősítés volt, hogy a Nagygalambfalvára szóló meghívást lelkészként elfogadta.
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
A jó hangulatú versenyt követően meglátogatták a vendégek a templomot és a közelmúltban felújított, gyülekezeti házként használt felekezeti iskolát, és megtekintették az elemisek által bemutatott Aratókalákát. Az emléklapok, gravírozott golyóstollak mellett négy korcsoportban osztottak díjakat, dicséreteket.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!