
Nem szívbajosak ezek a medvék. Reggel nekik is „dolguk” volt a településen
Fotó: Plugor Árpád Attila
A RO-Alert rendszeren keresztül értesítették az erdőszentgyörgyieket, hogy medve jár a településen. Csütörtökön reggel 7 óra 30 perckor, amikor a gyermekek iskolába, a felnőttek munkába igyekeztek, medvék sétáltak a Fő utcán.
2019. november 14., 12:252019. november 14., 12:25
2019. november 14., 13:292019. november 14., 13:29
A két boccsal sétáló anyamedvét Erdőszentgyörgy és Havadtő határánál látták, lakott területen, hiszen a két település mára összenőtt. Egy cégvezető jelezte elsőként, hogy vigyázni kell, hiszen a medve és a két bocs a kisváros fele sétál.
Az erdőszentgyörgyi városháza sajtószóvivője, Átyim Kata a Székelyhonnak elmondta, hogy közleményt is kiadtak, figyelmeztetve a lakosokat, hogy legyenek figyelmesek,
Átyim Kata elmondta, hogy az lemúlt éjszaka tyúkokat is pusztított egy Erdőszentgyörgyre betévedt medve, de nem tudni, hogy valamelyik azok közül, amelyeket az úton láttak. A vadászokra hivatkozva a sajtószóvivő arról is beszélt, hogy elképzelhető, hogy azért van ilyen sok medve a vidéken, mert a nagyvadak épp vonulnak a hegyekbe, téli álmot aludni.
A városházi szóvivő arról is beszélt, hogy visszajelzések szerint
Hármasfaluban történt meg a napokban, hogy miután a helyszínre vonuló csapat elkergette az udvarra a bocsokkal bemerészkedő medvét, még aznap éjszaka visszajött és élelmet keresett.
Az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal közleményben arra kéri a lakokat, hogy amennyiben medvét látnak értesítsék az 112-es sürgősségi hívószámot, hogy az illetékesek értesíteni tudják a lakosságot.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!