Hirdetés
Hirdetés

Az utca, amit idén már nem aszfaltoznak le

A Rákóczi Ferenc utca lakói több éve várják a felújítást •  Fotó: Baricz Tamás Imola

A Rákóczi Ferenc utca lakói több éve várják a felújítást

Fotó: Baricz Tamás Imola

Nyár közepén kezdődött el a gyergyószentmiklósi Rákóczi Ferenc utca felújítási munkálata, a jelen állás szerint idén nem kerül aszfaltréteg az útfelületre. A gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtószóvivőjétől megtudtuk, nem leállt a munka, csupán szakvéleményezésre várnak és még idén folytatják a felújítást a járda és az útszegély megépítésével.

Baricz-Tamás Imola

2017. szeptember 21., 12:362017. szeptember 21., 12:36

Június közepén kezdődött el a munkálat az utca egy részén. Jelenleg munkagépeket nem látni a felújításra átadott alig fél kilométeres szakaszon, de a városháza tájékoztatása értelmében

a kivitelező folytatni fogja a következő időszakban az elkezdett munkát.

Hirdetés

Az ott lakók már évek óta várják az utca rendbetételét, ugyanis már gödör gödröt ért, és esőzésekkor járhatatlanná vált az utca. Többen arra is panaszkodtak, hogy nem egyszer kellett szégyenkezniük külföldiek előtt az utcájuk állapota miatt, ugyanis az idegenből érkező, Gyilkos-tóhoz utazókat a navigációs rendszer nem egy esetben a főúttal párhuzamos Rákóczi Ferenc utcába irányította. A véletlen látogatók „lépésben haladtak autóikkal”, és volt, aki megjegyezte: a gyatra utakról hallott ugyan, de hogy ennyire rossz állapotban vannak a város utcái, erre nem számított.

•  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz Tamás Imola

Az arra járók már szántóföldhöz is hasonlították az utóbbi időben a Rákóczi utcát.

Szükséges-e megbontani az útalapot?

A városháza sajtószóvivője kérdésünkre elmondta, a nyár folyamán elkezdődött felújítási munka során mély árkot ástak, ebbe került az esővíz-elvezető csatorna. A felvetésre, miszerint egy ideje leálltak a munkagépek, közölte: az idén még fognak dolgozni az útszakaszon, viszont az útfelújítás befejezése jövő tavaszra marad. Jelenleg szakvéleményezésre várnak arra vonatkozóan, hogy szükséges-e az útalapot megbontani.

Idézet
Arra a tervezői megoldásra vár a kivitelező, amely visszaigazolja az előzetes vizsgálatokat, mely szerint nem kell megbontani az útalapot, lévén, hogy annak minősége megfelelő. Így csak azon részeken történne beavatkozás, ahol az indokolt. Ez esetben 100 ezer lejes nagyságrendű költségcsökkenéssel lehetne számolni

– ismertette Fórika Krisztina sajtószóvivő. Hozzátette, az év során, a tervek szerint elkészülne a járda az útszegélyekkel együtt, és tavaszra maradna az utca aszfaltozása.

•  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz Tamás Imola

Mint mondta: „Az útfelület mozgása intenzívebb az őszi, téli hónapokban, ezért

Idézet
a szakcég jobbnak látja, hogy az aszfaltréteg csak tavasszal kerüljön rá az útalapra. Így kisebb esély lenne rá, hogy esetleg megsüllyedjen az elkészült út.

A Rákóczi Ferenc utca ezen szakaszának rendbetétele egy több utca felújítását magába foglaló program része. Az önkormányzat 2015-ben három évre szóló szerződés keretében bízta meg a legjobb ajánlatot adó, brassói székhelyű Fincodrum Rt.-t az Arany János (235 m hosszú, 6 m széles), a Fogarasy Mihály (215 m hosszú, 6 m széles), a Cloşca (103 m hosszú, 4 m széles) utcák, valamint a Rákóczi Ferenc utca egy részének (595 m hosszú, 7 m széles) felújításával.

•  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz Tamás Imola

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó

Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest–Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest–Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
Hirdetés