
Fotó: Dominic Fritz/Facebook
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Nicușor Dan elnökkel is közölte, hogy a továbbiakban is támogatja Ilie Bolojan miniszterelnököt – jelentette ki Dominic Fritz pártelnök az államfővel folytatott szerda esti egyeztetést követően.
2026. április 22., 22:122026. április 22., 22:12
2026. április 22., 22:482026. április 22., 22:48
A Cotroceni-palotánál adott nyilatkozatában Fritz leszögezte, hogy az USR folytatni kívánja a munkát a kormányban, elsősorban azért, mert aggódnak az uniós források elvesztése, valamint amiatt, hogy a fontos reformok irányába tett eddigi lépések hiábavalónak bizonyulnak.
– fogalmazott Fritz, hangsúlyozva, elvárják a szociáldemokratáktól, hogy „minimális felelősségérzetről téve bizonyságot” ne akadályoztassák a helyreállítási terv és a SAFE program végrehajtását – számol be az Agerpres.
Az USR elnöke azt is elmondta, pártja nyitott arra, hogy egy kisebbségi kormány tagja legyen, de ebben a helyzetben is meghatározó lesz a PSD felelőssége a kormány sorsát illetően.
Fotó: Presidency
Fritz szerint azt is közölték az elnökkel, hogy ha a szociáldemokraták „a párhuzamos többséggel fenyegetőznek és a szélsőséges AUR-ral zsarolnak”, vagy egy bizalmatlansági indítvány megszavazásával megbuktatják a kormányt, nem számíthatnak az USR-re egy új kabinet alakításáról szóló tárgyalásokon.
Dominic Fritz azt is hangsúlyozta, hogy az új helyzetben a koalícióban maradó pártok képviselői tárgyalásokat folytatnak majd a független törvényhozókkal és a többi parlamenti párt képviselőivel. Rámutatott, nem tartja kizártnak, hogy
Az USR-t Dominic Fritz pártelnök mellett Oana Țoiu külügyminiszter, Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, Radu Miruță védelmi miniszter, a párt képviselőházi frakcióvezetője, Diana Stoica, valamint az USR Kolozs megyei szervezetének elnöke, Oana Murariu képviselte a Cotroceni-palotában tartott egyeztetésen.
Ezt megelőzően a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának képviselői tanácskoztak az államfővel.
Mint ismert, Romániában politikai válság alakult ki, miután a PSD hétfőn úgy döntött, hogy megvonja támogatását a liberális Ilie Bolojan miniszterelnöktől. Ezért Nicușor Dan államfő szerdára konzultációra hívta a koalíciós pártokat.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
szóljon hozzá!