
Fotó: Haáz Vince
A Németországban jól működő, a decentralizációt és a fejlődést szolgáló közigazgatási minta romániai átvételét javasolta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke azon a szovátai egyeztetésen, amelyen a német Brandenburg tartomány és a gazdasági fejlesztési térség szerepét betöltő központi régió kapcsolatainak erősítését sürgették.
2017. június 20., 18:202017. június 20., 18:20
A hat megyét magában foglaló romániai Központi fejlesztési régió Szovátán tartja munkaülését, amelyen kedden részt vett a németországi Brandenburg tartomány igazságügyért, európai ügyekért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumának államtitkára, Anne Quart is.
A fejlesztési régió elnöki tisztségét jelenleg betöltő Tamás Sándor kiemelte, Románia és Németország, Erdély és Németország kapcsolata a 12–13. századig nyúlik vissza, amikor a magyar király németajkúakat hívott Erdélybe, Brandenburggal pedig tizenöt éve ápolnak testvérkapcsolatot, amelyet tíz éve, Románia európai uniós csatlakozásával fogtak szorosabbra.
– fogalmazott Kovászna Megye Tanácsa elnöke, Tamás Sándor. A térségbe először látogató Anne Quart elmondta, hétfőn a következő tíz évre vonatkozó együttműködési szerződést írtak alá, amelynek alapján bővítenék azokat a szakterületeket, amelyekben eddig együttműködtek.
„Az eddigi közös munkából mindkét fél nyert, ezért a továbbiakban nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalok tapasztalatcseréjére és az iskolások képzésére, a szakmai fejlesztésre és a duális rendszerre, több civil és szocális szervezetet és projektet vonnánk be a tevékenységünkbe, valamint együtt dolgoznánk a megújuló energiák terén” – ismertette a megállapodást a német államtitkár.
Házigazdaként Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsa elnöke és volt szovátai polgármester azt javasolta, hogy az európai uniós források lehívásának hatékonyságát kell eltanulni másoktól és egymástól is, mert ez lehet a fejlődés követhető útja.
Fotó: Haáz Vince
A fejlesztési régió igazgatója, Simion Crețu szerint továbbra is kiemelten foglalkoznak a turizmusfejlesztéssel, humánerőforrás-képzéssel, a technológiai tudás elsajátításával, gazdasági és innovációs kérdésekkel, viszont az unió szintjén ciklusról ciklusra változnak a prioritások, amelynek csak úgy lehetünk haszonélvezői, ha alkalmazkodunk az irányokhoz.
– magyarázta. Hozzátette, hogy a fejlesztési régiók kialakítása Románia uniós csatlakozásának egyik feltételeként, a 22-es tárgyalási fejezetnek megfelelően volt szükséges, ezek felruházása közigazgatási jogkörökkel is 2010 óta napirenden szerepel. Több elképzelés is van erre vonatkozóan, de ez a politikum feladata, ráadásul alkotmánymódosítást is igényel.
Románia külföldi, elsősorban németországi megítélése kapcsán Anne Quart pozitív meglepettségének adott hangot. „Nagy dinamikát, fejlődési folyamatokat tapasztaltam, kreatív, jól felkészült emberekkel találkoztam, ahol zajlik a rendszerek átszervezése. A szubszidiaritásban hiszek, vagyis azt a szintet kell támogatni és megerősíteni, amely a leghatékonyabban megoldhatja a felmerülő gondokat. Erre minden állam saját hagyományokkal rendelkezik” – mondta, Tamás Sándor pedig – mintegy megadva a választ arra, hogy akkor miért nem érezhető az életszínvonalban is ez a változás – úgy fogalmazott:
„Svájc, Németország, Ausztria csak néhány példa arra, ahol jól működik a közigazgatási decentralizáció. Én a regionalizációban és a decentralizációban hiszek, olyanban, amilyent a lakosság akar magának, és amely kielégíti az igényeit” – tette hozzá Kovászna megye tanácsának elnöke.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
szóljon hozzá!