Az oltás nyújthat védelmet

A tudományos alapokat nélkülöző ellenvélemények, kampányok csak félrevezetik az embereket, de nem nyújtanak védelmet az influenza vírus ellen. Az egyetlen, ami immunizálja az egyént a fertőzéssel szemben, az a védőoltás – jelentette ki dr. Sántha Ferenc, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani osztályának vezetője.

Rákosi Katalin

2011. november 02., 14:162011. november 02., 14:16

Hétfőtől már Háromszéken is igényelhető lesz az ingyenes influenza elleni oltás. Dr. Sántha Ferenc a Székelyhonnak elmondta: csütörtökön érkezik meg az első, 6400 adagot számláló szállítmány, ebből 50–50 dózist kapnak a családorvosok, a fennmaradó részt az öregotthonoknak, árvaházaknak, kórházaknak osztják ki. Az ingyenes oltóanyagot a 65 év feletti krónikus betegek, kismamák, gyerekek igényelhetik a családorvostól.

„Különösebb kritériumrendszer nincs, aki hamarabb érkezik, az kapja meg a védőoltást” – mondta a szakember. Hozzátette: a következő, 6000-es dózis a jövő hónapban érkezik. Dr. Sátha Ferenc mindenkinek azt ajánlja, hogy időben adassa be a védőoltást, mert ez az egyetlen módja, hogy elkerüljük a fertőzést.

„Háromszéken a felső légúti megbetegedések nem növekedtek, stagnálás állt be – ez a legalkalmasabb időszak az immunizálásra” –  mondta a főjárványtanász. Aki nem jogosult az ingyenes oltóanyagra, az a gyógyszertárakban szerezheti be, a bukaresti Cantacuzino Intézetben legyártott vakcinák ára 20–30 lej között mozog. Az elmúlt évben 13.000 háromszéki igényelte az ingyenes oltóanyagot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő

Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
Hirdetés