Hirdetés
Hirdetés

Az ítélet indoklását várja Beke István felesége

Beke Istvánt maszkos rendőrök szállították a börtönbe

Beke Istvánt maszkos rendőrök szállították a börtönbe

Nem kapták meg a legfelsőbb bíróságtól a jogerős ítélet hivatalos indoklását, és addig nem tehetnek további jogi lépéseket – mondta el lapunknak Beke Csilla, a szerdán öt év börtönbüntetésre ítélt Beke István felesége.

Bíró Blanka

2018. július 05., 20:462018. július 05., 20:46

Szerinte legtöbb egy hét alatt kézhez kellene kapják az indoklást, de attól tartanak, hogy a bíróság szándékosan húzza majd az időt.

A család, és a jogi képviselőjük abban bízik, hogy az indoklás ismeretében óvást nyújthatnak be, arra hivatkozva, hogy a legutolsó tárgyaláson az ügyészség kérte a vád besorolásának megváltoztatását, közösség elleni merényletre tett kísérletről terrorista cselekedetre, és a bíróság ezt úgy hagyta jóvá, hogy a védelem nem volt erre felkészülve.

korábban írtuk

Öt év letöltendőt kapott Beke István és Szőcs Zoltán a székelyföldi terrorperben
Öt év letöltendőt kapott Beke István és Szőcs Zoltán a székelyföldi terrorperben

Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit a bukaresti legfelsőbb bíróság – adta hírül a Krónika. A szerdán kihirdetett ítéletet Beke István megerősítette a napilapnak.

„Van egy halvány remény, hacsak ez is nem egy formalitás lesz” – mondta Beke Csilla. Hozzátette, bár ez kötelező, nem értesítették, amikor Sepsiszentgyörgyről átszállították férjét a feketehalmi börtönbe, de csütörtök délig nem is tudott beszélni vele. Értékelte ugyanakkor a kézdivásárhelyi rendőrség korrektségét, hogy civilizált körülmények között vitték el Beke Istvánt, bár a család már korábban fontolgatta, hogy inkább jelentkeznek a rendőrségen, csak ne tegyék ki a gyerekeiket újra annak a traumának, hogy az álarcosok rájuk törik az ajtót.

Idézet
Az alapfokú döntés után azt hittük van egy szemernyi igazság, most már nem bízunk az igazságszolgáltatásban. Az ad erőt, hogy nagyon sokan mellettünk állnak

– mondta Beke Csilla. A Facebook-oldalán román nyelven közzétett bejegyzésben emlékezetet, alapfokon felmentették a két férfit az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet vádja alól, és a bíróság a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért rótt ki 11, illetve 10 hónapnyi börtönt, éppen annyit, mint amit házi őrizetben letöltöttek. „Ezzel tipikusan balkáni módon elismerték, hogy ártatlanok, de védeni kellett az ügyészséget is.

korábban írtuk

Így szállították el a rendőrök Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt
Így szállították el a rendőrök Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

Öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a HVIM terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit a bukaresti legfelsőbb bíróság. Az elítélteket szerdán délután azonnali hatállyal börtönbe szállították.

Idézet
Azt hittük a legfelsőbb bíróságban van gerincesség, de csalódtunk. A vádhatóság megítélése a fontos, még azon az áron is, hogy ártatlan embereket ítélnek el

– írja Beke Csilla.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem

Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról
2026. március 18., szerda

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat

A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat
2026. március 18., szerda

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén

Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
2026. március 18., szerda

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten

Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten
2026. március 18., szerda

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén

Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle

Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle
2026. március 18., szerda

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában

Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában
2026. március 18., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó egy Konstanca megyei kikötőben

Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Elsüllyedt egy vontatóhajó egy Konstanca megyei kikötőben
Hirdetés