Hirdetés
Hirdetés

Az előadás, amely túllép a megszokott szilveszteri produkciókon

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Új bemutatóval, a Felsültek vs. Szerelem című komédiával búcsúzik az óévtől a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A Lóvátett lovagok című klasszikus darabot úgy frissítették fel, hogy az tudatosan fiatalos, és nemcsak szórakoztató, hanem továbbra is hordozza Shakespeare-dimenzióját.

Veres Réka

2017. december 14., 22:022017. december 14., 22:02

Egyedi szöveggé írták át William Shakespeare legjátékosabb komédiáját Bereczki Ágota dramaturg segítségével – avatott be a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Zakariás Zalán, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője.

Idézet
Shakespeare Love’s Labour’s Lost, azaz Mészöly Dezső fordításában Lóvátett lovagok című komédiája maga is egy kísérlet. Egy nyelvi kísérlet arra, hogy a szellem, a lélek és a test, vagyis a gondolkodás, a tudás és az érzelmek miként bonthatják, illetve formálhatják hármasságuk egységét. Mindezt a reneszánsz életvitelbe, a kor divatjának megnyilvánulásaiba ágyazva szerette volna megmutatni a szerző

– fogalmazott Bereczki Ágota dramaturg.

Hirdetés

Az előadás szövege Mészöly-fordításból építkezett, mindvégig figyelemmel követve az eredeti változatot, így alakítottak ki egy mához köthető szövegkörnyezetet, ami az alkotók reményei szerint sikeresen ülteti át azokat az érzéseket, formulákat, amelyek ugyanazokat fogják jelenteni a mai befogadónak, mint a korhű szöveg saját közönségének.

A szonetteket szlamverselések váltják fel,

többek között Simon Márton, Csengődi Péter és Gábor Tamás költők szövegeit használta fel a dramaturg.

A mai nyelvezetbe, hangnembe átültetett produkciót tudatosan alakították a korábbi években elkészült szilveszteri előadásokhoz képest fiatalosabbá. Zakariás Zalán elmondta, nem rejtett célja, hogy elsősorban a fiatalságnak csináljon színházat, hiszen ők a jövő közönsége, de mindezt úgy kivitelezte, hogy tiszteletben tartotta a többi generáció ízlését is. Éppen ezért döntött klasszikus szöveg mellett, olyan shakespeare-i elemekkel, amelyeket szerinte a teljes közönség élvezni és értékelni fog, nemcsak szilveszterkor, hanem a későbbiekben is.

A sajtótájékoztatón a rendező elmondta: szerette volna, ha nemcsak szilveszteri produkció lenne a Felsültek vs. Szerelem, hanem egy olyan előadás, amelyet többször is be lehet mutatni, és akár fesztiválokra, színháztalálkozókra is benevezhetnék.

Idézet
Szórakoztató, humoros, zenés előadás

– ecsetelte a rendező. Szerinte ezekkel az árnyékoltan megtartott shakespeare-i elemekkel az előadás túllép a megszokott szilveszteri produkciókon. A darabban öt meghívott vendégművész szerepel, közöttük egyetemisták, fiatal színészek. Zakariás úgy érzi, jót tett a produkciónak a vérfrissítés, fiatalosabbá és energikusabbá tette.

A bemutató december 21-én, csütörtökön este hét órától lesz, illetve szilveszter éjszakáján is meg lehet majd tekinteni a darabot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés