
Egy régi szövetkezeti épületet alakítanának inkubátorházzá
Fotó: Csató Andrea
Bár korábban már kapott támogatást Hargita Megye Tanácsa és Székelykeresztúr önkormányzata egy inkubátorház létrehozására, a pályázat nem valósult meg, így egyik érintett sem mondhatja azt, hogy „sikeres volt”. A tervről azonban nem mondtak le.
2025. február 27., 07:442025. február 27., 07:44
2025. február 27., 08:432025. február 27., 08:43
Évek óta szeretnének létrehozni egy textil- és bőrfeldolgozásban érdekelt kisiparosokat, illetve kreatív munkát végző kisvállalkozókat segítő inkubátorházat Székelykeresztúron, amelyre Hargita Megye Tanácsa és a város vezetősége szerint is nagy szükség lenne.
Az elképzelések alapján az érdekeltek terveket készítettek arra, hogy egy régi szövetkezeti épületet alakítsanak át a célnak megfelelően.
A megyei tanács és Székelykeresztúr vezetősége közösen nyújtott be pályázatot európai uniós pénzekért a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez (ADR Centru), 2021 végén pedig bejelentették, hogy 3,4 millió lejes támogatást kaptak. E mellé még több millió lejes önrészt kellett biztosítani, aminek kétharmadát a megyei tanács, a többit a helyi önkormányzat vállalta fel.
Fotó: Csató Andrea
Időközben azonban számos probléma következett, hiszen több közbeszerzési eljárásra is szükség volt, amire 2023-ban sikerült kivitelezőt találni. A nyertes cégnek az említett év végéig be kellett volna fejeznie a beruházást (amiből csak némi belső munkálathoz láttak hozzá), ám már akkor látszott, hogy arra nem sok esély van.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Székelyhonnak elmondta: a problémákat az okozta, hogy egy 2020 előtti terv és az annak megfelelő árak alapján nyertek támogatást az inkubátorház létrehozására. Azonban
Fotó: Csató Andrea
A nagy mértékű infláció pedig nem szűnt meg az elkövetkező években sem. Éppen ezért többször is aktualizálniuk kellett a beruházás gazdasági mutatóit, eközben pedig
Így már szinte jobban megérte volna, ha saját költségvetését hasznosítva építkezik a megyei tanács és Székelykeresztúr, hiszen úgy nem kell annyi feltételnek megfelelni, mint egy pályázat esetén – jegyezte meg a tanácselnök.
Emlékeztetett, hogy 2023-ban tudtak végre kivitelezőt nevesíteni a munkálatok elvégzésére. Tisztában voltak vele, hogy
Ez azonban végül nem sikerült, hiszen nem hagyta jóvá az finanszírozó.
Fotó: Csató Andrea
Bíró hangsúlyozta, hogy nem tettek le az inkubátorházzal kapcsolatos elképzeléseikről, sőt,
Céljuk, hogy ismét támogatásért pályázzanak.
Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere is megerősítette az elmondottakat, ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy
Rámutatott, számos kézműves-képzés volt az elmúlt időszakban náluk, ugyanakkor többen folytatnak hagyományos mesterségeket is, így biztosan igény lenne az intézményre.
Fotó: Csató Andrea
Az elöljáró arról is beszélt, hogy hamarosan meg fog jelenni egy a témába illő pályázati lehetőség, amelyen ugyancsak a megyei önkormányzattal együttműködve szeretnének részt venni – erről egyébként már volt is egyeztetés a felek között. Abban bíznak, hogy
Szerinte egyébként jó esély van arra, hogy belátható időn belül létrehozhassák az inkubátorházat.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
szóljon hozzá!