
Idén a járványügyi szabályok nem teszik lehetővé a rendezvényhez tartozó felvonulást. Archív
Fotó: Haáz Vince
A korábban minden év májusában megszervezett civil szervezetek vásárát a tavalyi kimaradás után, május 13. és 15. között újból megszervezik Marosvásárhelyen. Lesz kerekasztal-beszélgetés és kirakóvásár, ahol a tevékenységeiket ismertetik a jelenlevők, utcazene, népi- és moderntánc-bemutató, illetve a felvonulás helyett a szolidaritás élőlánca.
2021. május 13., 15:132021. május 13., 15:13
2021. május 13., 15:142021. május 13., 15:14
A civil szervezetek szerepe krízishelyzetben címmel mutatják be az alapítványok, egyesületek a világjárvány alatt megvalósított programjaikat, illetve munkájuk elismeréseképpen díjazzák az önkénteseiket. A csütörtök délután fél ötkor kezdődő eseménynek a Dimitrie Cantemir Egyetem ad otthont.
Szombaton 16 és 20 óra között a Rózsák terén a civil szervezetek interaktív standjaiknál ismertetik tevékenységeiket, 18 órától pedig a Szolidaritás láncára várják a marosvásárhelyieket, ezzel mutathatják ki támogatásukat a civil szervezetek és az önkéntesek munkája iránt. A virágóra körül utcazene is lesz, bár, ahogy Koreck Mária szervező a Székelyhonnak elmondta, ez a programjuk nem bizonyul népszerűnek.
– fogalmazott a szervező.
Koreck Mária érdeklődésünkre kifejtette, azért fontos minden év májusában megszervezni a civil szervezetek vásárát, hogy lehetőséget adjanak a tevékenységeik, szolgáltatásaik bemutatására, hogy a város közössége tudjon róluk, igényelje azokat, ha szüksége van, tudja, hogy hová forduljon segítségért. Ugyanakkor alkalmat biztosítanak az önkéntesek toborzására, valamint a személyi jövedelemadó 2 valamint 3,5 százalékának megszerzésére is.
Szombaton tehát 16 és 20 óra közötti civil szervezetek vására alatt azokat az 16 éven felüli személyeket várják, akik Pfizer BioNTech oltással szeretnék beoltani magukat, otthonuktól függetlenül, programálás nélkül a gyógyszerészeti karhoz szállítják a vásár szervezői. Az indulópont az egyetem standja lesz, a Rózsák terén, a Virágóra mellett.
Az esemény szervezői: Divers Egyesület, Transilvana Alpha Alapítvány, Maros Közösségi Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület.
A Covid 19 járvány miatt és a jelenlegi megelőző intézkedések miatt a Civil Vásár programjában, illetve szervezésében is jelentkezhetnek módosítások.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.
„Mély aggodalomra adnak okot” a román légtér utóbbi időben történt megsértései, valamint a tengeri drónokkal kapcsolatos incidensek – jelentette ki csütörtökön az Európai Tanács elnöke a Cotroceni-palotában.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, hogy „a következő napokban” jelöl miniszterelnököt, mert az ország új kormányt vár.
szóljon hozzá!