
A római katonai bemutatókat megtartják idén is Mikházán
Fotó: Haáz Vince
Az idén is megszervezi a Maros Megyei Múzeum és a Római Limeskutató Központ, közösen a Csűrszínház Egyesülettel a Római Fesztivált Mikházán. Az augusztus 1-ei rendezvény az előzőektől eltérően most csak félnapos lesz.
2020. július 22., 15:392020. július 22., 15:39
A Maros Művészegyüttes július 25-ére tervezett mikházi rendezvénye elmarad, ahogy Kiss Emőke sajtószóvivő tájékoztatott, a jelenlegi egészségügyi szabályok és korlátozások nem teszik lehetővé a közös táncot és a felhőtlen együttlétet. Az együttes vezetősége ezért úgy döntött, inkább lemondja az eseményt. A Csűrszínházi Egyesület kérésére nem tartja meg előadását az Ariel Ifjúsági és Gyerekszínház sem, az ugyanarra a dátumra megszervezett Csihi-puhi történetek című szabadtéri gyerekelőadás is elmarad.
Az augusztus 1-jén esedékes Római Fesztivál azonban nem marad el. Pánczél Szilamér muzeológus érdeklődésünkre elmondta, félnaposra tervezik a rendezvényt, amelynek megtartására az egészségügyi igazgatóság engedélyére várnak.
– magyarázta a régész. Délután 2 órakor kezdődik a Csűrszínház udvarán és este 7-kor véget is ér az idegenvezetéssel, katonai bemutatókkal, kiállítással, régizene-koncerttel színesített, a rómaiak életmódját, hétköznapi és ünnepi szokásait felidéző esemény.
A program bár még nem végleges, az már tudható, hogy a Hargita Megyei Kulturális Központ elhozza a Kájoni Jánosról szóló kiállítását, a Teleki Téka az egykori mikházi kolostor könyvtárát mutatja be, Neumarkt Brass Quintet és Kájoni Consort koncert lesz, tartanak római katonai bemutatót, a tábori életet ismertetik, román és magyar nyelvű idegenvezetésre is várják az érdeklődőket a régészeti feltárás helyszínén.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
szóljon hozzá!