
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A sebességkorlátokat be nem tartó sofőrök kiszűrése és szankcionálása, illetve a közúti balesetek megelőzése érdekében tevékenykedtek a Kovászna megyei közlekedési rendőrök péntek és vasárnap délelőtt. A hétvége folyamán balesethez is ki kellett vonulniuk az egyenruhásoknak, ugyanakkor jogosítvány nélkül-, illetve ittasan vezető sofőröket is elkaptak.
2023. október 16., 18:492023. október 16., 18:49
2023. október 16., 18:502023. október 16., 18:50
A hatóságiak a 11-es és a 12-es országúton, Szentivánlaborfalva, Maksa, Bereck és Szotyor településeken „vadásztak” a szabálytalankodó sofőrökre, a pénteki napon a Brassó megyei kollégáikkal együttműködve sorozatos ellenőrzőpontokat is felállítottak.
Egy sofőrnek felfüggesztették a jogosítványát, egy járműnek pedig bevonták a forgalmi engedélyét – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Péntek este egy Bélafalva és Esztelnek között történt balesethez riasztották a kézdivásárhelyi egyenruhásokat. Mint kiderült,
A sofőrt és szintén 18 éves utasát orvosi ellátás céljából kórházba szállították. Az alkoholteszt eredménye alapján a járművezető nem fogyasztott alkoholt, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult ellene bűnügyi eljárás.
Vasárnapra virradóra a bodzafordulói rendőrök állítottak meg ellenőrzésre egy személygépkocsit, amelynek csak az elején volt – külföldi – rendszámtábla. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy
Az egyenruhások bűnügyi kivizsgálást indítottak jogosítvány nélküli vezetés és forgalomba be nem írt jármű vezetése miatt.
Szombat este a baróti rendőrök rutinellenőrzésre állítottak meg egy személyautót a 131-es megyei úton, Vargyas területén. A jármű 44 éves sofőrjének leheletéből 0,51 mg/l alkoholszintet mutatott ki a szonda, ezért kórházba kísérték az ittaság mértékének pontos megállapítása érdekében. A férfi ellen ittas vezetés miatt nyomoz tovább a rendőrség.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
Elfogadta szerdai ülésén a kormány a 22 prefektus és 36 alprefektus tisztségből való felmentéséről szóló határozatokat – közölte Ioana Dogioiu kormányszóvivő. Az érintett prefektusok és alprefektusok lemondtak a tisztségükről.
A következő három évben több lépésben mintegy 14 ezerrel tervezik csökkenteni a kórházi ágyak számát. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
szóljon hozzá!