Hirdetés
Hirdetés

Az ankarai NATO-csúcsra utazik kedden Nicușor Dan

•  Fotó: Presidency

Fotó: Presidency

Nicușor Dan államfő július 7-én és 8-án részt vesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) állam- és kormányfőinek ankarai csúcstalálkozóján – közölte szombaton az elnöki hivatal.

Székelyhon

2026. július 05., 11:362026. július 05., 11:36

A törökországi csúcs keretében ülésezik a NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács. A program szerint több kapcsolódó rendezvényt is tartanak, köztük olyan eseményeket is, amelyeken a NATO partnerei is részt vesznek. Emellett

több hivatalos dokumentumot fogadnak el, köztük a zárónyilatkozatot.

Hirdetés

Az elnöki hivatal közleménye szerint a NATO-vezetők romló biztonsági környezetben tanácskoznak Ankarában, amelynek fő okai az Ukrajna elleni orosz háború és a közel-keleti feszültségek. Ebben az összefüggésben a szövetségesek a transzatlanti egység fenntartására és a kollektív védelem elsődlegességének megerősítésére helyezik a hangsúlyt.

A csúcstalálkozó fő témája a NATO megerősítése. A vezetők

Ukrajna támogatásának folytatásáról, a védelmi költségvetések növeléséről és arról tárgyalnak, hogy Európa vállaljon nagyobb részt a közös védelemből.

Emellett kiemelt cél a hadiipar, a fegyvergyártás és a technológiai fejlesztések felpörgetése is.

Az elnöki hivatal szerint Nicușor Dan a csúcstalálkozón megerősíti, hogy Románia megbízható partner, és aktívan kiveszi a részét az euroatlanti biztonság megőrzéséből. Az államfő emellett bemutatja,

hogyan segíti az ország a NATO legfontosabb célkitűzéseit.

Nicușor Dan a csúcson a Fekete-tenger térségének fokozottabb támogatását és a NATO keleti szárnyának egységes megerősítését sürgeti majd. Az államfő külön felhívja a figyelmet az orosz lépések regionális veszélyeire, és hangsúlyozni fogja, hogy Románia védelmében kulcsfontosságú a légi és tengeri erők fejlesztése.

A csúcstalálkozó alatt Nicușor Dan több kétoldalú tárgyalást is tart.

Ez a második Törökországban rendezett NATO-csúcs a 2004-es értekezlet után, amelyen Románia először vett részt szövetségesként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Salvamont összesítés: két haláleset is történt szombaton a hegyekben

Az elmúlt 24 órában 15 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 17 személynek nyújtottak segítséget; két személy életét már nem tudták megmenteni – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a Salvamont.

Salvamont összesítés: két haláleset is történt szombaton a hegyekben
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal

Büntetőeljárás indult egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal ellen, akit ittas vezetésen értek tetten, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy 18 éves gyergyószárhegyi fiatal
2026. július 05., vasárnap

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetetett, lebukott

Büntetőeljárás indult egy 21 éves csíkmadarasi nő ellen, akit ittas vezetésen értek tetten a Hargita megyei rendőrök.

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetetett, lebukott
2026. július 05., vasárnap

Ittasan ütközött fának és felborult autójával egy sofőr Gyergyóalfalu közelében

Egy 56 éves Neamț megyei férfi vezette azt az autót, amely szombaton hajnalban borult fel a 13B jelzésű országúton, Gyergyóalfalu közelében. Mint kiderült, alkoholt fogyasztott mielőtt a kormány mögé ült.

Ittasan ütközött fának és felborult autójával egy sofőr Gyergyóalfalu közelében
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

A politikus szerint Románia nettó nyertese az Európai Uniónak

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

A politikus szerint Románia nettó nyertese az Európai Uniónak
2026. július 04., szombat

Az ablakból dobálták ki a drogot, amikor betörték az ajtót a rendőrök – videóval

Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.

Az ablakból dobálták ki a drogot, amikor betörték az ajtót a rendőrök – videóval
2026. július 04., szombat

Napokra bontva az előttünk álló hét lehűlése: Székelyföldön lesznek a leghidegebbek az éjszakák

A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Napokra bontva az előttünk álló hét lehűlése: Székelyföldön lesznek a leghidegebbek az éjszakák
Hirdetés
2026. július 04., szombat

A főtéri tánccal elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja

Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.

A főtéri tánccal elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja
2026. július 03., péntek

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során

Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során
2026. július 03., péntek

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során

Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során
Hirdetés