Fotó: Boda L. Gergely
Idén is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozataira Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke és a szervezet több vezetője március 19-én 12 órakor, Marosvásárhelyen, a szövetségi elnöki irodában.
2010. március 18., 17:162010. március 18., 17:16
2010. április 08., 18:272010. április 08., 18:27
Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ vezetői találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával. Ezt megelőzően 11 órakor, az RMDSZ-vezetők megkoszorúzzák Sütő András sírját. A találkozó során immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Eszméleténél volt a négyes halálos áldozatot követelő terepjárós baleset fiatal túlélője, amikor a hegyimentők rátaláltak. Végül mentőhelikopterrel vitték kórházba, de előtte szóba tudott állni a hegyimentőkkel.
Miközben a villamos energia ársapkájának megszüntetése, valamint az általános forgalmi adó (áfa/TVA) és a jövedéki adók – főként az üzemanyagoké – emelése napról napra felfelé pörgeti az árakat, a vásárlóerő egyre inkább gyengül.
Lopott személygépkocsit vezetett a gyanú szerint az a sofőr, akit már Magyarországon el akartak fogni, de nem sikerült azelőtt, hogy átlépte volna a román határt.
A szeptember 1–30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.
Különböző művészeti ágak találkoztak a IX. Alternatív Összművészeti Diáktábor idei műhelyeiben. A szervezők merészen párosítottak, a diákok pedig fogékonyak voltak az újdonságra: a tábor nyolcvan résztvevője maradandó élményekkel térhet haza.
Elsőfokú szélriasztás van érvényben vasárnap estig tizenöt megyében, köztük a székelyföldi megyékben is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az elmúlt időszakhoz képest igencsak lehűlt az idő vasárnapra virradóan, az Omu-csúcson pedig fagypont alá esett a hőmérséklet augusztus 24-e hajnalán.
A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt vasárnap reggel 7 óra 15 perckor Vrancea megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Számos hegyet ajánlhatnánk kirándulási célpontként, hiszen Székelyföld bővelkedik felhőket botlasztó magaslatokban. Most a Nagy-Nemerére esett a választásunk, amelynek titka megfejtéséhez csak akkor kerülhetünk közelebb, ha körbenézünk a csúcsáról.
Egy 73 éves, külföldi motorost harapott meg egy medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. Az eset akkor történt, amikor a férfi a forgalmi torlódás miatt megállt.
szóljon hozzá!