
Fotó: Nagy D. István
Színültig telt tanácsterem előtt vehette át prefektusi hivatalát György Ervin eddigi helyettes-kormánybiztos. A beiktatási ceremónián aktív résztvevőként megjelent Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
2010. január 11., 11:042010. január 11., 11:04
2010. január 11., 12:012010. január 11., 12:01
Fotó: Nagy D. István
Szombat délutánra időzítette a kormánybiztosi hivatal az új prefektus beiktatási ünnepségét, amely ennek ellenére nagy érdeklődésnek örvendett, elsősorban a helyi magyar és román notabilitások részéről. A ceremónián részt vett Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki az eskütételt megelőzően egyben a már prefektusként tevékenykedett György Ervin felkonferálásának szerepét is vállalta. Az elnök felszólalásában elsősorban emlékeztette a szép számban megjelenteket, hogy a történelem ismétlődésének minősül ez a beiktatás, tekintve, hogy még egy alkalommal szintén kormányfő-helyettesként vett részt ilyen eseményen, és szintén György Ervint kellett beiktatni.
Markó ugyanakkor röviden méltatta az új prefektus szakmai rátermettségét, és reményét fejezte ki, hogy valóban képes lesz megfelelni a tisztség által megkövetelt elvárásoknak, főképp, hogy már korábban is gyakorolta azt, illetve az elmúlt időszakban, mint alprefektus tevékenykedett. A kormányfő-helyettes ugyanakkor azt kívánta, hogy a frissen beiktatott kormányképviselő a ráruházott erőt fordítsa a megye összes lakója javára, elfogulatlanul, pártatlanul, egyenlő módon. Képviselje ugyanakkor minden pillanatban a törvényességet, az alkotmányosságot, viszonyuljon úgy a felelőssége alá tartozó dekoncentrált intézményekhez, hogy azok itt, a megyében is hozzájárulhassanak a mindannyiunk számára fontos kormányzati prioritások megoldásához – tette hozzá Markó Béla.
Fotó: Nagy D. István
Az avatáson egyébbként ez alkalommal a megye zászlaja is bent maradhatott a tanácsteremben, míg a korábbi szociáldemokrata prefektus, Codrin Munteanu idején az a hivatal minden rendezvénye alkalmával eltávolíttatott. Szintén változásként értékelhető, hogy míg öt évvel ezelőtt a román pártok helyi vezetői tiltakozásként távol maradtak a beiktatástól, most nagy hányaduk részt vett az eseményen. A beszédek egyébként először magyar nyelven hangzottak el.
Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.
Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.
Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.
Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.