Átvenné a város a Szék és a Tudor utcákat

Több éves szünet után átvenné Csíkszereda a felújított Tudor Vladimirescu és Szék útját, bár a munkálatok végeztével hiányosságokra hivatkozva ezt nem tette meg. Szőke Domokos alpolgármester szerint a kiegészítő munkálatok költségeit a város fedezi.

Kovács Attila

2012. január 06., 15:082012. január 06., 15:08

2012. január 08., 15:512012. január 08., 15:51

A Tudor utcában is van javítanivaló

Már évek óta befejeződött a Szék útja és a Tudor Vladimirescu utca felújítása, de a városháza különböző hiányosságokra hivatkozva ezeket nem vette át a kivitelezőtől, amely ellen időközben csődeljárás indult. A Tudor utcában 2006 őszén kezdtek el dolgozni, és kevéssel több, mint két év alatt el is készült a felújítás – szennyvízvezetékeket cseréltek, körforgalom készült, teljes út- és járdafelújítás történt.

Az átvétel viszont elmaradt, a városvezetés hiányosságokat észlelt, és ezek kijavítását várta el. A folyamat itt elakadt, ugyanakkor a késedelmi kamat miatt is folytak eredménytelen tárgyalások. A Szék útja esetében hasonlóan jártak el, a felújítás ott is elkészült 2008-ban, de nem vették át. A kivitelező Vegyépszer Zrt. ellen időközben csődeljárás indult, a város pedig le szeretné zárni az ügyet – tudtuk meg Szőke Domokostól.

A hiányosságokat a város költségén javítják ki

„Szándékunkban áll ezeket a munkálatokat átvenni, az észlelt hiányosságokat pedig, amelyek nem jelentenek nagy kiadásokat, a város költségén kijavítani. A Szék útján több helyen megáll az esővíz, és nem mindenütt folyik be az aknákba, a Tudor utcában pedig két helyen is, a Puskaporos, illetve a Müller László utca közelében az aszfalton gödrök keletkeztek” – mondta Szőke. Szerinte a csődeljárás alatt álló kivitelezővel szemben nagyon kevés eséllyel tudna a város követelésekkel fellépni. Az átvétel elmaradása miatt az elvégzett munkáért vállalt garancia sem lépett érvénybe, időközben viszont eltelt több mint három év, így ha átvette volna a város akkor a beruházást, a garancia már lejárt volna.

Szökőkút is lehet

A Tudor Vladimirescu utcában levő körforgalom közepén egy szökőkút is elkészült, de azóta sem helyezték működésbe. Az alpolgármester szerint ezt a kivitelező többletmunkaként készítette el a késlekedésért cserébe. „Ki volt próbálva, működött is, de csak generátorral, mert nem volt megoldva a villanyhálózathoz való csatlakoztatás. Ezért fel kell mérni, hogy lehet ezt megoldani, mert elég messziről kell vezetni az áramot” – vázolta Szőke Domokos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Helikopterrel érkezett Székelyföldre Ion Țiriac: jégpályákat szemlézett és az utánpótlásról tárgyalt

Helikopterrel jött Székelyföldre pénteken Ion Țiriac, Románia legismertebb sport- és üzletembere, aki jégpályákat nézett meg, valamint az utánpótlás-jégkorongról is tárgyalt. Úgy tudjuk, hogy Zsögödben Lénárd András üzletemberrel is találkozott.

Helikopterrel érkezett Székelyföldre Ion Țiriac: jégpályákat szemlézett és az utánpótlásról tárgyalt
2025. július 11., péntek

Fákat vágnak ki a csíkszeredai megyeháza környékén, útlezárásokra lehet számítani

Fakivágásra készülnek Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának székelye körül, az érintett szakaszon útlezárásra kell számítani július 14-én, hétfőn.

Fákat vágnak ki a csíkszeredai megyeháza környékén, útlezárásokra lehet számítani
2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában