Átadták az összes mentőt – miniszterek nélkül

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hiába hívtak meg több minisztert és államtitkárt, a május 8-ai sürgősségi kormányülés miatt a tárcavezetők Bukarestben tartózkodtak, így nem vettek részt Marosvásárhelyen a központi régió által megnyert pályázat záróünnepségén: a 39 speciális mentő- és tűzoltójármű átadásán.

Gáspár Botond

2010. május 10., 15:122010. május 10., 15:12

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Biológiai, kémiai, nukleáris veszély esetén felállítható sátrak, kis- és nagy teherbírású mentő-, illetve tűzoltóautók, valamint az ország első és mindeddig egyetlen mozgó irányító központja – összesen 39 jármű, amelyet a 7-es számú régió Európai Uniós pályázaton nyert. A Maros Megyei Tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke elmondta, Brassó megyével akadt kisebb gond, hiszen nem fizették ki az előleget – az uniós pályázatot utófinanszírozottak, azaz előbb kifizeted, aztán megkapod a pénzed –, de reméli, a következő uniós pályázatokkor majd ők segítenek. „A többi megyének kellett kifizetnie a brassóiak részét is, ha ezt nem tesszük meg, elveszítjük a pályázatot. Remélem, a továbbiakban a brassóiak segítenek rajtunk, mert elég nagy anyagi erőfeszítést tettünk, holott éppen nekik volt nagyobb szükségük ezekre a járművekre” – mondta Lokodi Edit.

A Marosvásárhely főterén tartott eseményről hiányoztak a meghívott miniszterek és államtitkárok, mivel szombaton sürgősségi kormányülésen kellett részvenniük Bukarestben. A gyerekek jókedvét, kíváncsiságát azonban ez nem szegte, élvezettel ültek be a tűzoltóautók kormánya mögé és nyomták-húzták a megkülönböztető jelzéseket adó gombokat. A járművek szakmai hasznáról dr. Raed Arafat, az egészségügyi minisztérium államtitkára, a romániai SMURD „atyja” beszélt, kiemelve az ország egyetlen mozgó irányító központjának fontosságát. „Az összes hívást ide és innen irányítjuk, úgyhogy elkerüljük az olyan eseteket, amikor egy időben többfelől érkezik parancs. Akkor is műkdik ha nincs mobiltérerő, alkalmas videokonferenciákra és kirendelt 112-es sürgősségi központként is bevethető, mondjuk olyan köztéri rendezvényekkor, koncerteken, amelyen 80 000 ember vesz részt”– mondta dr. Raed Arafat.

A Regionális Operatív Program menedzsment-hatóságának igazgatója, Adina Ştefănescu elmondta, a központi régió messze az első a megvalósításban, az Észak-Keleti régió (Bákó, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava és Vaslui megyék) esetében megtartották a versenytárgyalást, a többi régió azonban még el sem kezdte a pályázat megírását, holott nincs szó versenyről, az összes régió megnyerheti, csak el kell készíteni a dossziét. „Nem sürget az idő, hiszen 2013 végéig lehet pályázni, de akik még el sem kezdték, azoknak stresszesebb, mert a licitek tolódhatnak” – tette hozzá Arafat doktor.

Ez az első olyan Európai Uniós pályázat, amelyet romániai régió a 2007-es csatlakozás után nyert meg. A 6 megye összesen 42 655 604 lej értékben vásárolhatott járműveket.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Elkezdődött a Street Festival Marosvásárhelyen

Ötödik alkalommal szervezik meg a Street Festivalt Marosvásárhelyen. Zene, tánc, sport, tűzzsonglőrök, népszerű előadók várják testközelbe a marosvásárhelyieket egész hétvégén.

Elkezdődött a Street Festival Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Várják a jelentkezőket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre

Felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ahol szeptember elsején indul a beiratkozás, és szeptember 9-én kezdődnek a vizsgák.

Várják a jelentkezőket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre
2025. augusztus 01., péntek

Székelyföldre látogat Magyar Péter

A szerkesztőségünkbe is elküldött román nyelvű közlemény szerint Magyar Péter a hétvégén részt vesz a Maros megyei Nagyadorjánban megszervezett Közösségi Párbeszéd Táborban.

Székelyföldre látogat Magyar Péter
Székelyföldre látogat Magyar Péter
2025. augusztus 01., péntek

Székelyföldre látogat Magyar Péter

2025. augusztus 01., péntek

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút

2027 második felére tehermentesítheti Marosszentgyörgyöt a tehergépkocsi-forgalomtól a Koronka–Jedd–Nagyernye terelőút – ezt a választ kapta Sófalvi Szabolcs polgármester, akivel a községben zajló többi beruházásról is beszélgettünk.

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút
2025. július 31., csütörtök

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek

Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek
2025. július 31., csütörtök

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt

Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt
2025. július 31., csütörtök

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet

Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet
2025. július 30., szerda

Egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében

A mezőgazdasági támogatások iránti kérelmek száma csökkent, a bejelentett földterületek viszont növekedtek – ez mutatja jól, hogy egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében. Idén több mint 21 ezer gazda kért APIA-s támogatást.

Egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében
2025. július 30., szerda

Sok az állásajánlat, de a munkanélküli is

Bolti eladókat, szakácsokat és -segédeket, építkezésben jártas szakembereket és biztonsági őröket keresnek a Maros megyei cégek, a legfrissebb adatok szerint. Az idén végzett fiatalok közül 128-an jelentkeztek be hivatalosan álláskeresőként.

Sok az állásajánlat, de a munkanélküli is
2025. július 30., szerda

Igazi csemegék a Nyárádmente Fesztiválon

Színes programokkal, különleges irodalmi találkozókkal, néptánccal, gyermekprogramokkal és esti koncertekkel ünnepel a hétvégén Nyárádmente. A programok Nyárádszeredában lesznek.

Igazi csemegék a Nyárádmente Fesztiválon