A címbeli mondat a legtöbb marosvásárhelyinek ismerősen cseng, és most már Budapesten is sokat mond. Csütörtök délelőtt különleges – sokak által megkésettnek tartott – eseményt rendeztek a Terror Háza Múzeumban Budapesten: a „fekete március” magyarokért kiálló cigány embereit díjazták.
2010. március 12., 14:302010. március 12., 14:30
2010. március 12., 15:532010. március 12., 15:53
A Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közösen alapította a díjat, hogy ezzel tisztelegjen az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben helytálló romák előtt. Az elismeréssel megpróbálják „meghálálni a hősiességet, az együvé tartozást”.
Az RMDSZ-székház március 19-ei ostromának másnapján a Marosvásárhely főterén gyülekező magyaroknak a megérkező cigányok keltek a védelmére. „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” – ezzel a felkiáltással érkeztek a környékbeli falvakból. Utána sokukat börtönbe zárták, azóta sem ismerték el hősiességüket.
A kitüntetettek: Puczi Béla, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád (mindhárman posztumusz), Sütő József, Lőrinczi József, Szilágyi József.
Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója az eseményen emlékeztetett arra, hogy a magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Securitate volt, valódi céljuk pedig a dezinformálás, a figyelemelterelés, az, hogy ne nevezzék meg a kommunista rendszer bűneinek felelőseit. Ezért támadtak néhány héttel a közösen kivívott szabadság után a románok a magyarokra – mondta az igazgatónő, és felhívta a figyelmet arra, hogy a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, bár ismertek a pogrom irányítói. Velük szemben viszont 20 magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott, sokan többéveset. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária
Az eseményen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László EP-képviselő, felszólalt a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke, Kincses Előd és Baricz Lajos atya is. Kincses felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen.
Három házkutatást hajtottak végre a rendőrök vasárnap a Maros megyei Mezőbánd községben, egy lopási ügyben folytatott nyomozás részeként. A rendőrök négy gyanúsítottat állítottak elő.
Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
szóljon hozzá!