Andreea holttestét keresték Csíkszeredában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Csütörtökön Csíkszeredában, nem messze a városközponttól, a 2005-ben eltűnt csíkszeredai Simon Andreea Simona holttestét keresték a szakemberek. Először a nyomozókutyákat vetették be, majd következett a kiszemelt telkeken az ásás. Marius Foitoş ügyész tegnap délután még nem tudott információkkal szolgálni a két telken végzett kutatások eredményéről.

D. Balázs Ildikó

2010. április 29., 16:122010. április 29., 16:12

2010. április 30., 12:402010. április 30., 12:40

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

„Csíkszeredában két telken keressük a 2005-ben nyomtalanul eltűnt Andreea Simona Simon holttestét” – erősítette meg az Andreea-üggyel foglalkozó Marius Foitoş ügyész. A Bukaresti Legfelsőbb Semmítőszék ügyésze elmondta, mindkét terület ama lakás közelében található, ahol a kislány eltűnésének időpontjában a gyanúsított Tiberiu Burcuţă altiszt lakott. Az érintett telkek egyike üres, a másikon pedig egy ingatlan volt, ezt nemrégiben bontották el. Egy biztos, ezeken a telkeken az eltűnt kislányt még nem keresték – közölte az ügyész.

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy kiderüljön, életben van-e még Andreea, és ha igen, hol található. Még annak is utánajártunk, nem került-e küldföldre, sajnos, nem jutottunk sokra. Azt feltételezzük, hogy a kislány már halott, ezt ugyanis részben alátámasztják a hazugságvizsgáló tesztek eredményei” – fejtette ki a bukaresti ügyész.

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

Tiberiu Burcuţă ellen februárban indult bűnügyi eljárás, a csíkszeredai altisztet személyi szabadságkorlátozással és minősített emberöléssel gyanúsítják a kislány eltűnésének ügyében. Februárban Marius Foitoş ügyész elismerte, a gyanú immár az emberölés felé terelődik, ugyanis a gyanúsított gyakran változtatta nyilatkozatait, és több alkalommal elbukott a hazugságvizsgáló teszteken. „Sajnos, nem találjuk a holttestet. De lehet, hogy nem is létezik holttest, csak egyszerű eltűnéses esettel állunk szemben, viszont a gyanú az emberölés felé terelődik” – mondotta akkor a bukaresti szakember. Tiberiu Burcuţă akkor lapunknak határozottan elutasította az ellene felhozott vádakat, ártatlannak vallva magát.

Andreea márciusban lett volna 14 éves

2005. december 15-én Andreea Simona Simont édesanyja vásárolni küldte egy, a lakhelyükhöz közeli Tudor negyedi üzletbe. A kislány vásárolt is, ezt az üzlet térfigyelő kamerái rögzítették, majd elhagyta a kereskedelmi egységet, azonban nem tért haza. Azóta is keresik a kislányt, számtalan kihallgatásra került sor, hazugságvizsgáló tesztek sokaságát végezték el, mindmáig eredménytelenül.

Az eltűnt kislány ügyével tavaly nyár óta a Bukaresti Legfelsőbb Semmítőszék szakemberei foglalkoznak. Ugyanakkor úgy tudjuk az Andreea-ügyben nem csak egy, hanem két egyenruhás felé terelődik gyanú. A második számú gyanúsított a feltételezések szerint segítette kollégáját, barátját a kislány holttestének, a bűncselekmény nyomainak az eltüntetésében. Úgy tudjuk, e második gyanúsítottat is újabb hazugságvizsgáló tesztnek vetették alá a napokban Kolozsváron.

A témáról bővebben a Csíki Hírlap április 29-ei, pénteki számában olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Kovászna megyére is érvényes a most kiadott árvízriasztás

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.

Kovászna megyére is érvényes a most kiadott árvízriasztás
2026. június 10., szerda

Szerdán is erősödött a lej

Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.

Szerdán is erősödött a lej
Szerdán is erősödött a lej
2026. június 10., szerda

Szerdán is erősödött a lej

2026. június 10., szerda

Az APIA támogatást is befolyásolhatja a kiskérődzők pestise

A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.

Az APIA támogatást is befolyásolhatja a kiskérődzők pestise
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Magasabb az uniós átlagnál a munkanélküliségi ráta Romániában

Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.

Magasabb az uniós átlagnál a munkanélküliségi ráta Romániában
2026. június 10., szerda

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén
2026. június 10., szerda

Negatív maradt a természetes szaporulat Romániában áprilisban

Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.

Negatív maradt a természetes szaporulat Romániában áprilisban
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Zsögödi medvék és milliós beruházások a rendkívüli tanácsülés napirendjén

A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.

Zsögödi medvék és milliós beruházások a rendkívüli tanácsülés napirendjén
2026. június 10., szerda

Anyanyelvvel folytatódik az érettségi szerdán

Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.

Anyanyelvvel folytatódik az érettségi szerdán
2026. június 10., szerda

A munkaügyi miniszter Facebook-oldalán lehet vitakozni az új bértörvény-tervezetről

Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.

A munkaügyi miniszter Facebook-oldalán lehet vitakozni az új bértörvény-tervezetről
Hirdetés