Hirdetés
Hirdetés

Amit szabad az ortodoxoknak, nem szabad a katolikusoknak?

•  Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

Látható a rossz szándék és a kettős mérce – mondta Novák Csaba Zoltán szenátor a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium megszüntetésére hozott bírósági ítéletről. Az iskolaalapítást korábban is segítő szenátor úgy látja, vannak személyek és csoportok, akik folyamatosan meggátolják a katolikus iskola működését, de nem szabad feladni, több megoldás, alternatíva is van a folytatásra.

Szász Cs. Emese

2022. május 06., 08:572022. május 06., 08:57

2022. május 06., 10:222022. május 06., 10:22

Hideg zuhanyként érte a marosvásárhelyi magyar közösséget a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerős döntése, amely érvényteleníti a római katolikus felekezeti iskola alapítási okiratát. Az ítélettel a román hatóságok harmadszorra záratnák be az egyházi tanintézményt: először az 1948-as államosításkor a kommunisták fosztották meg épületétől, illetve működési engedélyétől a Klastrom utcai iskolát, majd a 2015-ös újjáalapítását érvénytelenítette a bíróság, most meg a 2018-as miniszteri rendeletet nyilvánította semmisnek.

korábban írtuk

Jogerősen érvénytelenítette a bíróság a marosvásárhelyi katolikus iskola működési engedélyét
Jogerősen érvénytelenítette a bíróság a marosvásárhelyi katolikus iskola működési engedélyét

Újrakezdődhet a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája, miután jogerősen érvénytelenítette a Legfelsőbb Bíróság a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium működési engedélyét. Most egy korábbi alapfokú ítéletet emeltek jogerőre.

Kettős mércével éltek

„A kormány hozott anno egy sürgősségi  kormányrendeletet, amelyben szabályozta az iskolák alapításának a kereteit, ennek a kormányrendeletnek a jegyében az oktatásügyi  minisztérium minisztériumi rendeletekkel szállt be az iskola létrehozási procedúrába, és ezekből a miniszteri rendeletekből támadtak meg a bíróságon” – magyarázta Novák, aki rámutatott, hogy az említett kormányrendelet jegyében hozták létre a temesvári ortodox felekezeti iskolát is, amelynek létét azonban senki nem kérdőjelezte meg, Tamási Zsolt iskolaigazgató kérte is, hogy hívják be a perbe őket is, de nem tették meg ezt.

Idézet
Innen is látszik, hogy nem az volt a szándéka a perbehívóknak, hogy egy lehetségesen téves vagy rosszul kivitelezett adminisztratív döntés hiányosságaira felhívják a figyelmet, hanem hogy megakadályozzák a vásárhelyi iskola létrejöttét. Egyértelműen szándékos volt és kettős mércével mértek

– fogalmazott a Maros megyei szenátor, aki szerint a továbbiakban is számolni kell azzal, hogy vannak olyan személyek, csoportok, amelyek megpróbálják meggátolni, hogy ebben az épületkomplexumban működjön a katolikus iskola.

Hirdetés

Novák Csaba Zoltán amúgy bizakodó, azt gondolja, sokkal nehezebbnek tűnő helyzetekben is sikerrel vették már az akadályokat. Úgy látja,

vannak alternatívák, lehetőségek az iskola helyzetének rendezésére, az újraalapítására, és ők mindegyiket ki is fogják használni.

„Megpróbáljuk folyamatossá tenni az iskola működését, amennyiben szükséges, újraalapítani. Akkor leszünk okosabbak, ha megérkezik az indoklás is, amiből valószínűleg kiderül, hogy hol találtak tévedést ebben a minisztériumi rendeletben, s akkor az alapján meg fogjuk oldani ezt a helyzetet”.

Gyakorlatba kell ültetni

Az indoklás után amúgy a minisztériumnak gyakorlatba kell ültetnie ezt a bírósági döntést, de hogy mikor és milyen formában, csupán az indoklás után lehet kisakkozni – mondta Novák Csaba Zoltán.

Idézet
Amíg ez nem derül ki, folyik az élet a megszokott mederben, iskolába jár mindenki, persze aggodalmak közepette. Én nagyon remélem, hogy nem fognak olyan döntést hozni, hogy tanév közben történjen valami

– fogalmazott Novák, hangsúlyozva, hogy ők addig már a következő lépésekben gondolkodnak, mert vannak módszerek: az önkormányzat is létrehozhat iskolát, hiszen más ma már a vásárhelyi önkormányzat, másak a szándékai, de a sürgősségi kormányrendelet, a minisztériumi rendelet is többféle módot ad a megoldásra.

Idézet
Sajnálatosnak tartom, hogy a 21. században egy európai uniós tagországban még lehetőség van ilyesmire. Romániát azonban egy olyan helyzetbe tolták az elmúlt másfél-két évtizedben, amely lehetővé teszi, hogy ilyen szoft, lightos módszerekkel ki lehessen csinálni intézményeket. Hasonló módon ki lehetne nyírni bármit, amennyiben valaki azzal foglalkozna, hogy nézné a hiányosságokat és jelentgetné azokat

– fogalmazott Novák, aki szerint túl sok mindent toltak át az igazságszolgáltatás térfelére, ami akadályozza, hogy a dolgok simán haladjanak előre.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Patakba esett és meghalt egy testvérpár Szeben megyében

A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település melletti patakba esett és meghalt hétfőn egy testvérpár, egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.

Patakba esett és meghalt egy testvérpár Szeben megyében
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

350 ezer lejnyi büntetést osztottak ki gyorshajtásért egy hét alatt Hargita megyében

Összesen 16 jogosítványt függesztettek fel, ugyanakkor 366 esetben szabtak ki büntetést gyorshajtókra az elmúlt héten – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

350 ezer lejnyi büntetést osztottak ki gyorshajtásért egy hét alatt Hargita megyében
2026. február 02., hétfő

Érkezik a tanszertámogatás a szociális kártyákra

A 2025–2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – tájékoztatott hétfőn az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.

Érkezik a tanszertámogatás a szociális kártyákra
2026. február 02., hétfő

Felmelegedés után újabb lehűlés – ezt tartogatja február első felének időjárása

Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, a jövő hét közepétől azonban ismét lehűl az idő; csapadékra a jövő héten lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat február 2. és 15. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Felmelegedés után újabb lehűlés – ezt tartogatja február első felének időjárása
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Fűtési nehézségek az EU-ban: nem mindenkinek jut elég meleg otthon

Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint 2024-ben az Európai Unió lakosságának csaknem egytizede (9,2 százalék) szembesült azzal a problémával, hogy nem tudta a komfortszintjének megfelelőre fűteni az otthonát.

Fűtési nehézségek az EU-ban: nem mindenkinek jut elég meleg otthon
2026. február 02., hétfő

Ez ám a fejlődés! Tizennégy év után ismét iható a csapvíz a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren

Hétfőtől iható a csapvíz a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren – tájékoztatott a Bukaresti Repülőtér-üzemeltető Vállalat.

Ez ám a fejlődés! Tizennégy év után ismét iható a csapvíz a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren
2026. február 02., hétfő

A következő fagyos éjszakára figyelmeztetnek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn sárga jelzésű riasztást adott ki rendkívül alacsony hőmérsékletek és fagy miatt. A figyelmeztető előrejelzés kedd reggelig érvényes az ország több mint felében.

A következő fagyos éjszakára figyelmeztetnek
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Késsel fenyegetőzött egy bentlakásos fiatal, földre teperték a csendőrök – videóval

Késsel fenyegetőzött egy fiatal vasárnap este Zilahon, csendőröknek kellett a földre teperniük és a kezeit hátrakötniük.

Késsel fenyegetőzött egy bentlakásos fiatal, földre teperték a csendőrök – videóval
2026. február 02., hétfő

A Hargita megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást

Az elmúlt 24 órában 85 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 94 embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn Facebook-oldalán a Salvamont.

A Hargita megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást
2026. február 02., hétfő

Lecsapott a tél a fővárosra és az ország déli részére – fotók

Nagy télre ébredtek hétfőn a fővárosban és az ország déli részén: a hőmérséklet mínusz 7 Celsius-fokig csökkent, nagyot havazott és fújt a szél. A sofőrök arra panaszkodnak, hogy kevés volt a hóeltakarító gép, és így nehezen lehet közlekedni.

Lecsapott a tél a fővárosra és az ország déli részére – fotók
Hirdetés