"Mindannyian különlegesek vagytok!"

•  Fotó: Antalfi József

Fotó: Antalfi József

Zsúfolásig megtelt ünneplő szülővel, baráttal, rokonnal a székelyudvarhelyi Művelődési Ház, ahol május 28-án délelőtt 11-től ballagott a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola 45 végzős diákja. Szokáshoz híven igencsak kitett magáért az intézmény: az iskola kórusa magyar és világhírű dalokkal emelte az ünnep hangulatát, emellett számos vers és köszönőbeszéd is elhangzott.

Antalfi József

2011. május 28., 12:502011. május 28., 12:50

2011. május 28., 13:512011. május 28., 13:51

Legelőbb a XI-es diákok búcsúztatták a ballagókat, felelevenítették az együtt eltöltött évek emlékeit, ezt követte a végzősök beszéde. Hagyományaikhoz híven a végzős osztályok felakasztottak egy szalagot az iskola zászlójára, amely emlékül őrzi majd a továbbiakban, hogy 2011-ben is belépett a nagybetűs életbe egy újabb generáció. Egy Bartók Béla mű elhangzása után Bodurian János, az iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, búcsúztatta a végzősöket. „Kiváltságosok vagytok, mivel erőtök abban rejlik, hogy valamivel többek vagytok, mint kortársaitok. Ne feledjétek, hogy ti nem akármiben tűntök ki, hanem a művészetek szeretetében” – nyomatékosította az igazgató, ezután egy szál virággal kedveskedett minden ballagónak.

A megyei tanács részéről Bondor István is szólt az ünneplőkhöz. „Mindig felmerült bennem az a kérdés, hogy mitől más ez az iskola? A válasz most is megszületett: a tehetségetekről nem egyszer tettetek bizonyságot az évek során. Remélem, hogy ki-ki a maga módján követe lesz a magyar művészeteknek”. Ványolós István, a megyei tanfelügyelőség képviseletében a díszbeszéd után díjazta a kiemelkedő tanulókat. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is szólt néhány szót: „Csak azt szabad megsiratni, amit nem kezdhetsz újra. A ballagást nyugodtan megsirathatjátok” – mondta a végzősöknek. A beszédeket követően az iskola éltanulói jutalomban részesültek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés