Minden korán született gyereknek teljesen más az életútja
Fotó: Boda L. Gergely
Gyergyószentmiklóson a koraszülöttek világnapján első alkalommal szervezett kétnapos programot a Gyulafehérvári Caritas. Kassay Noémivel, a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársával beszélgettünk, többek között arról is, hogyan viszonyuljunk a pici korai érkezéséhez, szüleihez.
2017. november 20., 14:452017. november 20., 14:45
2017. november 20., 14:472017. november 20., 14:47
A gyergyószentmiklósi Márton Áron Szociális Központban előadásokat, beszélgetéseket, foglalkozásokat tartottak november 16-17-én, a koraszülöttek világnapja alkalmából.
Ugyanakkor arról is tájékoztatást nyújtottak a szakemberek, hogy melyek azok a veszélyek, amelyek fenyegetik a koraszülött babákat, mi módon tudja segíteni a hozzátartozó a kicsi fejlődését, és a módszerek közül mi az, ami Gyergyóban is elérhető a családok számára.
„Viszonylag sok koraszülött babával vagyunk kapcsolatban, és úgy gondolom, mostanra szakemberekként is megértünk arra, hogy itt, Gyergyószentmiklóson is egy ilyen témával megjelenjünk, kilépjünk a gyergyószéki emberek elé. A programot úgy állítottuk össze, ahogy gondoltuk, ugyanis első rendezvény lévén, igények nem voltak megfogalmazva.
– mondta Kassay Noémi.
Fotó: Boda L. Gergely
A pici korai érkezésekor mindenki azon van, hogy a baba és a kismama életét mentse – hangsúlyozta Kassay Noémi, hozzátéve, hogy van eset, hogy a kicsit rögtön Marosvásárhelyre viszik, a kismamát pedig később, és ilyenkor nem biztos, hogy van idő arra, hogy elmeséljék a kismamának, hogy tulajdonképpen mi is történik.
Az eseményen a koraszülött kisbabával hazaérkező anyukák, szülők számára a lehetőségeket is feltárták a szervezők, így került sor masszázs, hordozás, mozgásfejlesztés bemutatására is. „Ezek a lehetőségek a gyergyószéki központban is mind elérhetők. És nemcsak pici babákat, hanem nagyobb, óvódás vagy iskolás gyerekeket is várunk” – hangsúlyozta a Caritas munkatársa.
A kérdésre, hogy miként közeledjünk, hogyan viszonyuljunk, mit kezdjünk azzal a helyzettel, ha a környezetünkben korán született kisbaba érkezik, a szakember válasza egyértelmű:
„Ha egy baba születik, az öröm, gratulálunk, üzenetet írunk, ajándékot viszünk. A korán született baba érkezésekor viszont nem tudjuk, hogy mit tehetünk, nem is merünk kérdezni, hogy a válasz nehogy olyan dolgokkal szembesítsen, amit jobb is, ha nem tudunk róla. Lehet, hogy a családunkban nincs ilyen eset, de úgyis érintettek vagyunk, mert lehet, hogy a környezetünkben, a szomszédban történik egy ilyen esemény.
– hívta fel a figyelmet Kassay Noémi. Hozzátette: „Minden korán született gyereknek teljesen más az életútja, van olyan, hogy nagyon hamar, már egyéves korára semmi sem látszik, van pici, aki fejlődési mássággal él tovább, olyan is, hogy súlyos fejlődési rendellenessége maradandó, és az is megtörténik, hogy egy-két napon belül, a szakemberek minden igyekezete ellenére, eltávozik. Bármi lehetséges, viszont az édesanya, a család támogatása nagyon fontos.
Fotó: Veres Nándor
Kassay Noémi még egy nagyon fontos dologra felhívta a figyelmet. „Lássuk meg azt az erőfeszítést, amit a szakemberek, orvosok, egészségügyi ápolók tesznek azért, hogy a baba is, a mama is túlélje, jól legyenek. Ha mégis történik valami, az nem az ők hibájuk. Lássuk be, hogy megtesznek mindent, ami emberileg megtehető, és a kórház is hozzááll a rendelkezésére álló eszközökkel. A szakemberek óriási erőfeszítéseket tesznek, legyünk tisztelettel irányukba, és ne vádaskodjunk”.
A Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának rendezvényét jövőre továbbgondolják,
A kétnapos találkozóval a szervezők nem titkolt célja, hogy a családok tudjanak egymásról, mert tapasztalataik megosztásával egymásnak hitet, erőt adhatnak. A rendezvényt a Szent István plébánián kiállítással, előadással és a koraszülött gyerekekért tartott szentmisével zárták.
Megnyitotta kapuit a 9. Csíkszeredai Könyvvásár. A csütörtök déli megnyitó elsősorban gyerekeknek szólt, az eseményen jelen volt Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, Berg Judit író és Both Virág Izabella tanárnő.
A marosvásárhelyi állatkert felé tartó sétányon ballagó anyamedvéről és bocsáról készültek felvételek csütörtökre virradóan. A városháza arra kéri a lakókat, hogy fokozott figyelemmel használják a futópályát, és sötétedés után kerüljék a környéket.
Marcel Cioacu, Románia miniszterelnökének bejelentése szerint rendelet készül, amely kötelezi a gyártókat, hogy a termékcsomagoláson jól láthatóan tüntessék fel, ha csökkentették a termék súlyát.
Oktatással kapcsolatos pályázatokat nyújthatnak be a szovátai civil szervezetek június 5-ig, amelyre jelentős anyagi támogatást nyújt egy nagyáruház, a Marosszéki Közösségi Alapítvány közreműködésével.
Minden évben kijár a köszönet, az ünneplés azoknak, akik mások jóllétét szolgálják; a Diakónia Keresztyén Alapítvány sem feledkezik meg azokról a munkatársairól, akik az idősgondozó-szolgálat keretében példaértékűen végzik munkájukat.
Több tűzoltóautó is kivonult Székelypálfalvára, ahol egy lakóház tetőszerkezete gyulladt ki csütörtökön délelőtt.
Közzétette szerdán a tanügyminisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Május 14-től a sepsiszentgyörgyi Multitrans közszállítási vállalat újra működésbe helyezi azt az utánfutót, amellyel a kerékpárokat szállítja Sugásfürdőre.
Ünnepélyes avatót követően birtokukba vehették az újonnan elkészült ifjúsági termet a 960 lakost számláló, felső-háromszéki Dálnok fiataljai. Marti István polgármester szerint már időszerű volt egy állandó tér biztosítása a falu gyermekeinek.
A Maros Megyei Tanács a megyei úthálózat karbantartási munkálatainak során hangsúlyt fektet a hidak felújítására is. Az elmúlt 4 év során több nagyobb beruházást is elindítottunk. A munkálatokat saját forrásokból és kormánypénzből fedezte a megyei tanács.
szóljon hozzá!