Ami jó, azt nem szabad abbahagyni Pr-cikk

•  Fotó: NyárON Szereda

Fotó: NyárON Szereda

Véget ért a Vámszer Géza Művészeti Népiskola Átjárók2 című tehetséggondozó projektje, melyet a Nemzeti Tehetség Program támogatott.

Támogatói tartalom

2022. június 16., 11:592022. június 16., 11:59

A résztvevők visszajelzéseiből elmondhatjuk, hogy sikerült sok olyan szükségletre és kihívásra válaszolni, melyekkel a fiatal tehetségek szembesülnek zenei képzésük során, valamint pályakezdőként. A hiánypótló képzésmodulok három fő témakört öleltek fel:

dalszerzést, versmegzenésítést és dalszövegírást.

Öröm volt látni, hogy a résztvevők azonnal elkezdték alkalmazni a tanult zeneszerzési technikákat és irodalmi szövegelemzési módszereket, dalaikat pedig megmutathatták a projekt kiemelkedő meghívottainak: Danics Dórának, Novák Péternek és Gryllus Dánielnek. Új együttműködések is születtek más művészeti ágak (például az irodalom) képviselőivel.

A siker ezúttal is „kézzelfogható” volt. A gitáros workshop résztvevői bemutatkozhattak a nagyközönség előtt, ugyanis

a NyárOn Szereda Fesztivál szervezői teret adtak az Átjárók2 projekt-záró koncertjének, a nyilvános előadás így bekerült a fesztivál programjai közé.

Ezúton is köszönjük!

A két sikeres workshop-sorozat után a Vámszer Géza Művészeti Népiskola vezetősége jövő tanévtől ezt a tehetséggondozó programját beemeli az iskola képzéskínálatába.

A képzés dalszerzésre és dalszövegírásra összpontosít, reméljük, hogy egyediségének, hiánypótló jellegének sokan örülnek majd. Az oktatást Sinha Róbert gitárművész vállalta el.

A programba felvételi meghallgatás alapján fogjuk beválogatni a résztvevőket. Bővebb információval a nyári szünidő után jelentkezünk.

Galéria

(X – fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
2026. november 03., kedd

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Hirdetés
2026. november 03., kedd

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.

A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emeltetné a bruttó minimálbért a szakszervezet
2026. november 03., kedd

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák

November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Közeleg a határidő: már csak pár napig kérhetnek kártérítést az aszály sújtotta gazdák
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.

Évszakok találkozása a Hargitán
Évszakok találkozása a Hargitán
2026. november 03., kedd

Évszakok találkozása a Hargitán

Hirdetés