Hirdetés
Hirdetés

Állandó lakcím nélkül korlátok közé szorulnak a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalok

A gyermekotthonokból kikerülve. Sok fiatal nem tudja igazolni állandó lakhelyét, így iratait sem állítják ki •  Fotó: Barabás Ákos

A gyermekotthonokból kikerülve. Sok fiatal nem tudja igazolni állandó lakhelyét, így iratait sem állítják ki

Fotó: Barabás Ákos

Gyermekotthonban nevelkedett fiataloknak okoz gondot, hogy a rendszerből kikerülve lejár személyazonossági igazolványuk érvényessége, és nem tudják azt megújítani. Az ok egyszerű: általában albérletben laknak, a lakástulajdonosok pedig nem engedélyezik bérlőiknek, hogy otthonukat állandó lakcímként jelentsék be. Mit lehet ilyen esetben tenni? 

Fülöp-Székely Botond

2018. január 27., 09:482018. január 27., 09:48

A probléma megoldásával foglalkozó Tegyünk Egymásért Egyesület vezetője szerint emiatt sok fiatal nem tud külföldön munkát vállalni, de az érintettekkel beszélgetve több más kellemetlenségre is fény derült.

Idézet
Óriási probléma, hogy nem tudnak személyazonossági igazolványt készíttetni azok, akiknek az elhelyezőközpontokból való távozásuk után lejár dokumentumaik érvényessége

– közölte Csányi Attila, a Tegyünk Egymásért Egyesület (TEE) elnöke. Ő több olyan fiatalt is megkeresett, akik hasonló gondokkal küszködnek. Mint mondta, a probléma oka, hogy a fiatalok vagy nem rendelkeznek állandó lakhellyel, vagy ha mégis, bérleményük tulajdonosa nem egyezik bele, hogy oda bejelentkezzenek. Utóbbi jelenti talán a legnagyobb gondot, hiszen ilyen esetekben a társadalomba integrálódni akaró, munkahellyel rendelkező fiatalokról van szó.

Hirdetés

Csányi szerint

a lakásukat bérbe adók félelme abból fakadhat, hogy az évek folyamán voltak visszaélések is, amikor egyesek nagyobb hiteleket vettek fel, majd egyik napról a másikra eltűntek.

Persze, a törlesztőrészleteket nem fizették, így idővel a bejelentett lakcímen próbálták őket elérni a hitelezők, kellemetlenséget okozva a lakástulajdonosoknak.

Idézet
Tagadhatatlan, hogy ilyen esetek is voltak, de nem szabad mindenkit ez alapján megítélni. Az általam ismert fiatalok többsége becsületes ember, akik megpróbálják megállni helyüket a mindennapi életben

– jelentette ki a TEE vezetője.

Állandó lakcímmel jegyzett személyazonossági igazolvány nélkül lehetetlenné válik a fiataloknak, hogy elhagyják az országot, akár munkavállalásról, akár kirándulásról legyen szó – sorolta a nehézségeket Csányi Attila.

Bigyi István is ilyen helyzetben van, akinek

személyije már több mint két éve lejárt, és már a rendőrségtől is kapott felszólítást, hogy igényeljen újat.

Bigyi Istvánnak már közel három éve lejárt a személyazonossági igazolványa, így az országból sem mehet ki •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Bigyi Istvánnak már közel három éve lejárt a személyazonossági igazolványa, így az országból sem mehet ki

Fotó: Barabás Ákos

„Mondtam a hatóságoknak, hogy megteszem, amint lehetőségem lesz rá, de azóta sem sikerült” – fogalmazott. Neki egyébként évek óta állandó munkahelye és lakhelye is van, mégsem sikerült beszereznie az új dokumentumot. Mint mondta, lakása tulajdonosaival nincs olyan viszonyban, hogy megkérje őket egy állandó lakcím igazolására. Teljesen tanácstalan abban, hogy mit tehetne, hiszen szeretne külföldi munkát vállalni életkörülményei javítása érdekében, de ezt érvényes igazolvány nélkül nem teheti meg. Sőt már akkor gondjai adódtak, amikor azt tervezte, hogy külföldre megy kirándulni.

Nem jobb a helyzete Vandana Mocelnek sem, aki csak ideiglenes személyazonossági igazolvánnyal rendelkezik, amelyben tartózkodási helyként a munkáltatója által biztosított lakhely címe szerepel. Állandó lakcímet már neki sem biztosítanak. Hasonló gondokkal küzd, mint Bigyi István, hiszen ő is külföldön szeretne munkát vállalni, ám ez nem lehetséges a rendelkezésére álló dokumentummal.

Idézet
Hiába hívnak külföldre a barátaim, akár csak látogatóba is, mert sajnos így nem tudom elhagyni az országot

– fogalmazott a nő.

Tud az elhelyezőközpontokban nevelkedett fiatalok problémáiról Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője is, ám ő sem látja a megoldást. Mint mondta, a gyermekotthonokat elhagyók mindegyikének van érvényes személyazonossági igazolványa, amit még tizennégy éves korukban kiállíttatnak a nevükre, de ezután már maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy rendben legyenek az irataik. Persze, azon felnőttkorúak esetében, akik utógondozottként a rendszerükhöz tartozó védett házakban folytatják életüket, továbbra is segítenek.

Idézet
Sajnos nincs lehetőségünk arra, hogy azoknak is állandó lakcímet biztosítsunk, akik már rég kikerültek a rendszerből. Nekik elvileg lakhelyük tulajdonosával kellene megegyezniük, főleg ha rendszeresen fizetik a bért. Persze sokan vannak úgy, hogy barátokkal, ismerősökkel egyeznek meg egy állandó lakcím biztosítása érdekében. Ettől függetlenül látom én is, hogy nagy problémájuk van a fiataloknak a személyazonossági igazolványok igénylése terén, hiszen ők nem úgy vannak, mint akik családban nőttek fel és bármikor fordulhatnak szüleikhez

– magyarázta Elekes.

„Egyesületünk szeretne mielőbb egy házat vásárolni, hogy odaköltözhessen több olyan fiatal, akinek így lakcímet biztosíthatunk” – fejtette ki Csányi Attila. Rámutatott, ebben a kérdésben már tárgyaltak is egy magyarországi szervezettel, amely segítene.

Hangsúlyozta, bár jól tudja, hogy nem teljesen szabályos, mégis arra kéri az embereket, akinek lehetősége van rá, „fogadjon be” egy fiatalt, nem lakhelyet, hanem csupán állandó lakcímet biztosítva neki, hogy személyazonossági igazolványhoz jusson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
Hirdetés