
Fotó: Nicușor Dan/Facebook
A nemzetközi nőnap alkalmából a közösségi oldalán köszöntötte a nőket Nicușor Dan államfő.
2026. március 08., 16:562026. március 08., 16:56
2026. március 08., 17:362026. március 08., 17:36
Bejegyzésében az elnök jókívánságait fejezte ki a nőknek, megköszönve nekik mindazt, amit a családjukért és a közösségért tesznek.
„Sajnos azonban nem minden nő kap ma virágot és elismerést. Gondolataim most főleg az egyedülálló anyák és a családon belüli erőszak áldozataivá vált nők felé irányulnak, akiknek sikerült kiszabadulniuk a mérgező kapcsolatokból, és méltósággal, elszántsággal folytatják az életüket, valamint az egyedül élő nagymamák felé. Csodálom a bátorságukat és az erejüket” – írta az Agerpres által szemlézett bejegyzésében az elnök. Az államfő hozzátette,
Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is elszánt támogatója lesz ezeknek a céloknak.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
szóljon hozzá!