Hirdetés
Hirdetés

Áldást, de néha átkot is jelentenek a Réty községre záporozó pályázati támogatások

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Az Anghel Saligny program alapjaiból három, az Országos Helyreállítási Alap keretéből hét, a Környezetvédelmi Alaptól egy beruházásra hívott le pénzösszegeket a rétyi önkormányzat, ami azt jelenti, idén szinte a község minden lakosa élvezi majd annak a beruházások jelentette áldásokat – és nyögi azok terheit is. Viszont közel tízmillió euróból fejlődhet a községközpont és a hozzátartozó négy falu: Komolló, Bita, Egerpatak és Szacsva. Dombora Lehel polgármesterrel beszélgettünk.

Bodor Tünde

2024. március 13., 10:052024. március 13., 10:05

Réty község kivételesen szerencsés helyzetben van: a községben megtelepedett nagyvállalat, a HS Timber Group fűrészüzem (volt Schweighofer) által befizetett, évi másfél millió lejes adó olyan pénzügyi stabilitást biztosít, amelyből azt is megengedhette magának az önkormányzat, hogy a pályázatokhoz szükséges tanulmányokat előre kifizesse, és felkészülten várja az újabb és újabb kiírásokat. És azok meg is jöttek.

Az országos Anghel Saligny-programon belül Réty három pályázatot nyert 38 millió lej összértékben. Ennek köszönhetően

Hirdetés

ősszel tíz munkatelepet nyitnak a községben, ami hatalmas fejtörést okoz a községvezetésnek.

A tervek szerint ezeket a munkálatokat némi eltolódással ütemezik be, hiszen egyidejűleg adminisztrálni is nehéz őket, de a nagy felfordulás a helybeli lakosoknak is sok(k) lenne.

Víz- és szennyvízhálózat Egerpatakon és Szacsván, szennyvíztelep Bitán

„Tavaly augusztusban megkezdtük Egerpatak és Szacsva víz- és csatornázási munkálatait” – tekintett vissza az előzményekre Domobra Lehel polgármester. „Szacsván aszfaltozásra került sor, ám azelőtt még saját költségvetésből lefektettük a vízvezetékeket, hogy utólag ne kelljen majd feltörni az aszfaltot. Ezt a 15 millió lej érték munkálatot folytatjuk, eddig negyedrészben készült el. Új, 70 méteres kutat fúrtunk a faluban, amiben sajnos nincs meg a megfelelő vízmennyiség, ezért még egyet kell fúrni, de szerencsére ennek költségét is fedezi a pályázat. Igaz, az elsőt is a tervezettnél mélyebbre kellett fúrnunk, és minél mélyebbre megyünk, annál nagyobb a víz vas- és mangánkoncentrációja lesz, ami azt feltételezi, hogy a szűrőket is ehhez kell alkalmazni.”

A vállalkozó jól halad – mert szerencsére a fejlesztési minisztérium időben fizeti a számlákat –, remélhetően az év végére kész lesz a hálózat.

A szennyvizet Egerpatakról Bitára vezetteti az önkormányzat, ugyanis ott évekkel ezelőtt már megépült egy szennyvíztelep, saját tisztítóállomással, de az ma sem működik, mert a 200 lelkes falunak nem elég a hozama a beüzemeléséhez. Most viszont a három faluból odavezetett szennyvízzel már működőképes lesz a rendszer. Ehhez a meglévő szennyvíztisztító mellé még egy újat is építtet a polgármesteri hivatal.

Lélekben is fel kell készülni az utcafelújításokra

Réty, Komolló és Bita összes mellékutcáját (összesen 24-et, 6 kilométer hosszan) is az Anghel Saligny-programból újítják fel a községben. Ez a munkálat már ebben a hónapban megkezdődik. Azért, hogy a lakosság számára elviselhetőbbé tegyék, a kivitelezést szintén szakaszosan oldják meg:

nem túrnak fel új utcákat, míg a korábban megkezdetteket szintre nem hozzák, azaz legalább tört kővel le nem terítik őket.

Végül a rétyi vízhálózatot is a Saligny-program keretéből bővítik, illetve a központi tömbházak hőszigetelését is ebből finanszírozzák.

Hetet egy csapásra – megadják a módját az épületfelújításoknak

Az Országos Helyreállítási Alapból 5,5 millió lejt nyert el a község. Nyögi is a terhét, hiszen hatalmas önrésszel kell hozzájárulni a beruházásokhoz. Erre az a magyarázat, hogy többnyire épületek energetikai hatékonyságának növelésére pályáztak, ami általában nyílászáró- és tetőcserét, külső szigetelést jelent, és a programban szabványárat számítanak a munkálatokra, négyzetméterenként 400 eurót. Azonban ha egy leromlott állagú épülethez hozzányúlnak, mint például az egerpataki kultúrotthon, akkor már nemcsak szigetelnek, hanem padlót és fűtésrendszert is cserélnek, ezekkel együtt pedig sokkal többe kerül egy munkálat, mondta Dombora Lehel.

Látszik, hogy folyamatban van a munka, mutatós épület lesz az egerpataki kultúrotthon •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Látszik, hogy folyamatban van a munka, mutatós épület lesz az egerpataki kultúrotthon

Fotó: Tuchiluș Alex

Így

az alapból megnyert 5,5 millió lejhez a község még hozzá kell tegyen 2,5 millió lejt.

A kultúrotthonnál már megkezdték a felújítást, ugyanott az iskola felújítására hamarosan kiírják a licitet. A volt egerpataki tanács székhelye ősszel kerül sorra, a községvezetés szerint a polgármesteri hivatal szociális irodájának is lesz ott egy kirendelt munkapontja, de a közbirtokosságnak is székhelye lesz, alkalmanként pedig közösségi célokra is igénybe vehető majd.

Rétyen a vakációban ejtik meg az óvoda felújítását, a Réttyel összenőtt Komollón pedig a 130 éves iskolaépületre is jut a PNRR-támogatásból, ott majd a helyi vízszolgáltatónak kap egy irodát, a könyvtár és a község irattára is ebben kap helyet. A Környezetvédelmi Alap finanszírozásával oldják meg idén Bita és Szacsva közvilágításának felújítását.

Szacsva kicsi, mint a bors, és kezd erős is lenni

Évekkel ezelőtt finanszírozta meg a helyi tanács a szacsvai református egyházközséget, hogy elkészíttesse a református templom felújítási tervét. Bár eredetileg magyarországi egyházi forrásokat pályáztak meg, időközben viszont adódott a lehetőség az Országos Helyreállítási Program alapjait lehívni.

Amilyen kicsi, olyan értékes a kis műemlék templom, hiszen gyönyörű kazettás mennyezete van, egy középkori Szent László-freskó is előkerült benne, és a padok vastag olajfestése alatt rábukkantak egy legalább kétszáz éves virágdíszes díszítőfestésre, azt is szeretnék helyreállítani.

Látványosan haladnak a restaurálási munkálatokkal – örvendezett a polgármester.

A templomocska mellett épülő látogatóközpont tulajdonképpen bónusz – magyarázta Dombra Lehel –, mert a pályázati pénz több volt, mint ami a felújításra kellett. Így a központban táborozó gyermekeknek szálláshelyet, konferenciatermet, illetve a Szent László-legendát és a környéket bemutató virtuális múzeumot alakítanak ki. Ez pedig minden bizonnyal életet visz az alig 100 fős kis zsákfaluba, de infrastruktúra tekintetében a többi település is teljesen rendben lesz a jövő év végére. Ennyit tehet a községvezetés, a többi pedig már a helybelieken múlik, élni tudnak-e a lehetőségekkel, adottságokkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 12., szombat

Román egyházi vezetők részvételével emlékeztek Márton Áronra Gyulafehérváron

Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.

Román egyházi vezetők részvételével emlékeztek Márton Áronra Gyulafehérváron
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Székelyfölddel szomszédos megyében csapódott be egy drón

Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.

Székelyfölddel szomszédos megyében csapódott be egy drón
2026. szeptember 12., szombat

Nem lesz pénz üzemanyagra? – veszélybe kerülhet a mentőszolgálatok működése

Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.

Nem lesz pénz üzemanyagra? – veszélybe kerülhet a mentőszolgálatok működése
2026. szeptember 12., szombat

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Halálos gázolás: a kórházban vesztette életét az idős nő

Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.

Halálos gázolás: a kórházban vesztette életét az idős nő
2026. szeptember 12., szombat

Őszies fordulat: van, ahol megfeleződött a hőmérséklet

Jelentős lehűlést hozott az országot hétvégén elérő hideg légtömeg: míg pénteken még nyárias, 30 Celsius-fok fölötti meleget mértek Székelyföldön, szombatra 8–10 fokot hűlt a levegő, de olyan település is van, ahol megfeleződött a hőmérséklet.

Őszies fordulat: van, ahol megfeleződött a hőmérséklet
2026. szeptember 12., szombat

Több mint 25 ezer lejnyi bírságot szabtak ki Hargita megyében egy nagyszabású ellenőrzés során

Nagyszabású rendőrségi és csendőrségi akciót hajtottak végre Hargita megyében a hatóságok pénteken. 117 személyt igazoltattak és 17 gépjárművet vizsgáltak át, a feltárt szabálysértésekért pedig 13 bírságot szabtak ki több mint 25 600 lej értékben.

Több mint 25 ezer lejnyi bírságot szabtak ki Hargita megyében egy nagyszabású ellenőrzés során
Hirdetés
2026. szeptember 12., szombat

Bukovina, mit vétettem... A zene és tánc nyelvén meséltek egy hányatott sorsú népről

Húsz néptánccsoport, több mint négyszáz táncos, és egy olyan előadás, amelyhez méltó színpadot is kellett építeni: 30. kiadásához érkezett a Botorka Néptáncfesztivál. Az eseménysorozat pénteki gálaműsora minden korábbi produkciót felülmúlt.

Bukovina, mit vétettem... A zene és tánc nyelvén meséltek egy hányatott sorsú népről
2026. szeptember 12., szombat

Költségrobbanás és súlyos szabálytalanságok a Romániába tervezett mini atomerőmű körül

A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok (SMR) erőmű költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a miniszterelnök ellenőrző testületének jelentéséből.

Költségrobbanás és súlyos szabálytalanságok a Romániába tervezett mini atomerőmű körül
2026. szeptember 12., szombat

Viharos idő váltja a nyári meleget a hétvégén, helyenként jégeső is lehet

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint viharos időjárás várható a hét végén: a zivatarok szombaton Románia keleti felét érintik, majd vasárnap estig délkeletre, helyenként pedig a középső és déli térségekre is kiterjednek.

Viharos idő váltja a nyári meleget a hétvégén, helyenként jégeső is lehet
Hirdetés