Telefonos szeretszolgálat, adventi szeretetvendégség, menedékszoba, gyerektábor, jótékonysági lerakat, hajléktalanokat mentő program, Erdélyi Népfőiskola – felsorolni is nehéz a Solidaris Egyesület által folytatott megannyi programot és tevékenységet, amely egytől egyig az erdélyi rászorulók, elesettek, idősek, betegek felkarolását szolgálja.
2021. október 01., 12:002021. október 01., 12:00
2021. október 01., 13:132021. október 01., 13:13
Sajó Norbert református teológus 12 évvel ezelőtt egyetlen fehér lappal és ceruzával indította útjára az ingyenesen igénybe vehető erdélyi krízisvonalként működő Telefonos Szeretszolgálatot, amely úgy nyújt kézzelfogható segítséget a rászorulóknak, hogy közben igyekszik összekötni a kéréseket a felajánlásokkal.
– állapította meg a Székelyhon TV-ben a Solidaris Egyesület alapítója.
A református teológus a Nézőpont című műsorban leírja, mit jelent a hátrányos helyzetű kisiskolások számára az évente megrendezett táboruk, mi a legcélravezetőbb módszer az otthont, családot, munkahelyet elveszítő emberek megsegítésére,
„A közösségi ügy próbája maga a közösség, hogy képes-e fenntartani azt” – foglalja össze a diakóniai, jótékonysági tevékenység mögötti kihívást Sajó Norbert. A vele folytatott beszélgetésből az is kiderül, miként lehetséges segíteni alázattal, mintha kérnénk.
A Telefonos szeretetszolgálatot és számos más karitatív programot működtető Solidaris Egyesület alapítójával készült interjú megtekinthető a Médiatér YouTube-csatornáján.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!