
Vasárnap Segesváron kisebb tüntetést is szerveztek Katona-Tanászi Sarolta mellett
Fotó: Katona Tanászi Sarolta facebook-oldala
Hétvégén több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyben azt kérik Segesvár polgármesterétől, hogy térjen vissza korábbi döntésére, és ne váltsa le Katona-Tanászi Saroltát a városi kórház menedzseri állásából.
2023. december 20., 09:412023. december 20., 09:41
A segesvári városi kórház vezetését 2019-ben vett át Katona-Tanászi Sarolta, aki versenyvizsgával, négy évre foglalta el a menedzseri állást. Mint közösségi oldalán kifejtette, akkor nehéz helyzetben volt az egészségügyi intézmény, de kollégáival együtt sikerült felújításokat eszközölni, javítani az egészségügyi szolgáltatások minőségén. Többek között még egy országos főzőversenyt is szerveztek, amelynek célja az volt, hogy bemutassák, a kórházi koszt is lehet ízletes és tápláló.
Menedzseri megbízatása december 16-án járt le, Iulian Sîrbu, a városi kórházat fenntartó polgármesteri hivatal vezetője azonban nem Katona-Tanászi Saroltát bízta meg az ideiglenes menedzseri tisztséggel, hanem egy marosvásárhelyi egészségügyi szakembert, Dan Sîmpăleant nevezte ki a kórház élére.
Az ideiglenes vezető csak a versenyvizsga megszervezéséig vezeti majd az egészségügyi intézményt, a versenyvizsgára pedig bárki jelentkezhet.
Iulian Sîrbu szerint a kórház alkalmazottai nem kapták meg időben a béreiket. A beutalt betegnek nem biztosítottak gyógyszert, és a járóbeteg-rendelőkbe érkezőknek órákig kellett várniuk, míg megvizsgálták őket.
Katona-Tanászi Sarolta
Fotó: Katona Tanászi Sarolta/Facebook
Katona-Tanászi Sarolta a vádakra válaszolva elmondta,
de ez nemcsak a segesvári kórházban történt így, hanem más egészségügyi intézményben is.
Ami a betegek ellátását illeti, a visszajelzésekből az látszik, az orvosok és asszisztensek munkájával nagyon sokan elégedettek. A város mellett a környékbeli településekről, de még Medgyesről is vannak a kórháznak páciensei.
Vasárnap Segesváron kisebb tüntetést is szerveztek Katona-Tanászi Sarolta mellett, és egy petíciót is megfogalmaztak. Ebben azt kérik, hogy a város polgármestere térjen vissza korábbi döntésére, és az eddigi menedzsert nevezze ki az ideiglenes állásra. Hétfő délig több mint háromezren írták alá az online petíciót.

Merész ötlete támadt pár évvel ezelőtt a segesvári városi kórház vezetőjének, aki elhatározta, hogy változtat a kórházi ételeken, étkezési szokásokon. A hétvégén az ország különböző egészségügyi intézményei mutatják be újragondolt menüiket.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!