
Fotó: Both Ildikó
A munkanélküliség nem csökken Kovászna megyében, legalábbis a hivatalos mutatók szerint. Ugyanakkor a megyei bruttó átlagbér is jóval az országos alatt van.
2010. április 14., 09:422010. április 14., 09:42
2010. április 14., 11:232010. április 14., 11:23
Fotó: Both Ildikó
Romániában idén januárban kezdett erőteljesen növekedni a munkanélküliségi ráta, akkor 8,1 százalék volt a 2009 decemberi 7,8 százalék után, a munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint. Összesen tehát közel nyolcszázezren voltak állás nélkül, és ez a szám március végére csak növekedett. A Kovászna Megyei Munkaerő- Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint jelenleg közel 13 százalékos a munkanélküliségi arány a megyében, ami 11475 bejegyzett állástalant jelent. Ugyanakkor mintegy hatezer személy már nem részesül munkanélküli segélyben sem.
Fotó: Both Ildikó
A munkanélküliség azonban növekedni látszik a jövőben is, áprilisban is több százan veszítik el állásukat a munkaügyhöz bejelentett előzetes adatok szerint. A hivatalban a tanácsadás és képzések szervezése mellett, hetente hirdetnek meg új állásokat is, főként a textiliparban és a fafeldolgozás területén.
Fotó: Both Ildikó
Sepsiszentgyörgyön az elmúlt évek során több állásbörzét is szerveztek, nőknek, friss végzősöknek, szakiskolásoknak de egyetemet végzetteknek is. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára informatikai és orvosi területen hirdettek állásokat, míg az alacsonyabb fokú végzettségűeknek a textiliparban, az építőiparban, a vendéglátóiparban, a kereskedelemben, a faiparban és az élelmiszeriparban ajánlottak munkalehetőséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.