
Diákok látogatóban az egyik partnercég székhelyén
Fotó: Diakónia Keresztény Alapítvány
Két fontos programját is folytatja idén a Diakónia Keresztyén Alapítvány: a meleg ételt biztosító délutáni iskolai foglalkozásuk mellett a nyolcadikos diákoknak és szakiskolai végzősöknek a tanulásban, pályaválasztásban segítő programjuk is szintet lép.
2023. március 12., 20:042023. március 12., 20:04
Az Iskola után (after school) elnevezésű program Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és további 17 településen zajlik Kovászna megyében, ez akárcsak előző években, idén is Kovászna Megye Tanácsa és a programba bekapcsolódó települések helyi önkormányzataival partnerségben valósul meg.
Tavaly olyan alkut kötöttek egy svájci segélyszervezettel, hogy támogatóktól összegyűjtenek annyi pénzt, amennyit tudnak, és azt megduplázzák a svájciak. Torma Vera és Apor Zsuzsanna, a program koordinátorai szerint
„Évről évre tapasztaljuk, hogy mennyire fontos ez a segítség a gyerekeknek, és az igény ezekre a szolgáltatásokra évről évre növekszik. Mindent megteszünk, hogy biztosítsuk, hogy egyetlen gyerek se maradjon ki ebből a lehetőségből. Ebben
– fogalmazott Torma Vera, a Diakónia gyermek- és családsegítő ágazatának igazgatója.
Az after school program jelenleg Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Árkoson, Angyaloson, Bibarcfalván, Bodokon, Köpecen, Csernátonban, Kökösön, Dálnokban, Gelencén, Gidófalván, Maksán, Uzonban, Papolcon, Polyánban, Felsőrákoson, Szentivánlaborfalván és Zágonban zajlik.
A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány egy sikeres kísérleti program után újabb hároméves ciklusban folytatja a HEKS-EPER Alapítvány által finanszírozott, hátrányos helyzetű diákokat támogató programját, amely elsősorban azok munkaerőpiaci integrációjára összpontosít.
Ennek révén több Kovászna megyei gimnázium és szakiskola diákjai részesülnek közvetlen támogatásban, mind pályaválasztási kérdésekben, mind munkaerőpiaci integrálásukban, a projekt munkatársai összekötő kapocsként működnek a helyi és környékbeli munkaadók és az iskolák, a diákok között.
De olyan készségeket, képességeket, tudásokat is fejlesztenek a projekt munkatársai, melyeknek a gyakorlatban nagy hasznát veszik a diákok, például, hogy hogyan kell megírni egy önéletrajzot vagy egy állásinterjún bemutatkozni, megjelenni.
Az iskolai igényfelmérések, egyéni tanácsadások javában zajlanak a projektben résztvevő iskolákban: a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában és a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, a szintén sepsiszentgyörgyi Ady Endre, Gödri Ferenc, Nicolae Colan általános iskolákban, valamint a dálnoki Darkó Jenő, a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla, a maksai Orbán Balázs, a sepsibükszádi Mikes Ármin és a baróti Gaál Mózes általános iskolákban is.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
szóljon hozzá!