Akik maradtak: élet a kimondhatatlan borzalmak után

Egy fiatal lányt nőgyógyászhoz visz a gyámja, valamikor az 1940-es évek végén. A lány rendkívül gátlásos, magába zárkózó, az orvos pedig talpig úriember, nem is gondolná a néző, hogy ez a két ember, bár két nagyon különböző személyiség, mennyire jól kijöhet egymással.

{A}

Merthogy Tóth Barnabás, legújabb, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-shortlistre került filmjében (ebből a listából választják ki azt az öt alkotást, amit a díjra jelölnek) a Szőke Abigél által alakított Klára és a Hajduk Károly megformálásában látott Aladár (Aldó) története nem is vehetne váratlanabb fordulatot az egyik fél számára sem kellemes szituáció után, hiszen

ez a két ember nem elég, hogy megismerkedik, hanem nagyon közel kerül egymáshoz.

Ez a barátság azonban nem idilli, hiszen mindketten mély sebekkel kénytelenek együtt élni. Klára a szüleit és testvérét, Aladár pedig feleségét és gyermekeit vesztette el a koncentrációs táborban. Szavakban kifejezhetetlen szörnyű tragédiák ezek, és bár évek teltek már el, ez a két ember kénytelen a visszafordíthatatlan tudatában élni.

Az általuk átélt traumákról nem szívesen beszélnek, és sajátos módokon próbálják feldolgozni szeretteik hiányát, betölteni az hiányukkal keletkezett űrt, ami inkább tettekben mutatkozik meg.

Oscar-esélyes az Akik maradtak

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján – közölte az amerikai filmakadémia keddre virradóra Los Angelesben.

A haláltábor borzalmai nem tolakodóan, hanem a háttérben húzódnak meg, ebben a szörnyű történelmi kontextusban pedig érthetővé válik, hogy a két főszereplő mit és miért csinál. Tisztában vannak vele, hogy barátságuk félreértelmezhető, megvannak a határok, de nekik

szükségük van egymás társaságára a gyász feldolgozásában és a lehetséges továbblépés megkezdésében.

Azonban az új világ, amiben túlélni kényszerülnek, semmit nem könnyít meg számukra: látjuk, hogyan építkezik a háttérben a kommunizmus, és hogyan kúszik ismét a félelem és a kilátástalanság az emberek bőre alá. Klára és Aldó csak azt szeretnék, ha békében létezhetnének, hiszen egymás társaságában tudnak a leginkább önmaguk lenni, végre félelem nélkül tudnak egymás mellett élni. Az új rendszer azonban nem mellettük, hanem ellenük van: láthatjuk, hogy a kommunizmus újdonsült hívei mennyire kételkedőek és alattomosak, és hogy

ebben a közegben mennyire kell vigyázni a kimondott szóra és a cselekedetekre, hiszen elég egy meggondolatlan megnyilvánulás, és érkezik is a fekete autó.

Tóth Barnabás filmje nem pátoszos, hanem a maga őszinte valójában mutatja be a létezést a háború által megtépázott társadalomban, amit aztán a kommunizmus árnyékol be. Két megtört ember küzdelmeit, érzéseit, vágyait és elképzeléseit követhetjük nyomon a játékidő egészében, puritán, a háború utáni időket idéző szobabelsőkben és terekben.

Tanúi lehetünk, hogy a Klára és Aldó miként lesznek egyre fontosabbak egymásnak, és hogyan birkóznak meg együtt az új világ kihívásaival.

Az alakítások kitűnőek: Hajduk Károly visszafogottan és nagyon hitelesen hozza a traumáktól teljesen megtört és magába zárkózó szülész-nőgyógyászt, és olyan apróságokkal teszik még aprólékosabbá a rendkívül traumatizált karakterét, hogy remegni kezd a keze, amikor begyújtja a gáztűzhelyet…

A rendkívül fiatal, a forgatás ideje alatt mindössze 19 éves Szőke Abigél pedig olyan lehengerlő alakítást nyújt, hogy sok felnőtt színész megirigyelhetné tőle. Ahogy az általa megformált Kláráról megfogalmazzák: „5 és 70 között akárhány éves lehet”, úgy a színésznő játéka is nagyon széles skálán mozog: hol makacs és lázadó kisiskolás, hol pedig érett nő, annak függvényében, hogy milyen helyzetben van éppen. Játéka sallangoktól és maníroktól mentes, őszinte és szerethető, biztosan fogjuk még látni a mozivásznon.

Bár az alkotás eredetileg tévéfilmnek készült, Tóth Barnabás számára a Susotázs című rövidfilmje után ismét elérhető közelségbe került az Oscar-jelölés, így a film is érthető módon nagyobb figyelmet kap, hiszen moziforgalmazásba került és fesztiválokon is vetítik.

És bár tényleg nem az Oscar-jelölésért készült, de az alkotást látva jó döntésnek tűnik, hogy Magyarország ezt a filmet indította a legrangosabb szakmai díj elnyerésének útjára. Nemes Jeles László és Enyedi Ildikó után Tóth Barnabás is tovább öregíti a magyar film felívelő hírnevét a nemzetközi színtéren, ha pedig sikerül megismételni a Saul fia bravúrját, hatalmas megerősítése lenne annak, hogy a magyar filmgyártás jó úton jár, és érdemes felkarolni és támogatni a rendkívül tehetséges filmkészítők újabbnál újabb megfilmesítésre váró projektjeit.